A bemutató előnézeti képe:

A bemutató kódja, amit ki kell másolnod, majd beillesztened profiloldaladra HTML módban:

A buszról leszállva - amely Ulan Batorba hozott, meglepett, hogy Salonqát elkísérte Temudjin professzor is. Mint kiderült, azért jött, hogy felvegyen a régebbi, rozoga autójával, mielőtt bármit elmagyarázna, megkérdezi tőlem, hogy telt az utazásom. Megmutatom neki a gyűrött borítékot, és ő csak bólint egyet elégedetten. Másfelől, Salonqa ma rendkívül beszédes.

"Keusséoglou professzor azt mondta, hogy a hengerek a metszetekkel Makedóniából származnak, úgy i.e. 350-330-ból. Azonban a geometriai szimbólumok még mindig érthetetlenek számára."

"Professzor Úr, abban az időszakban mit tudtak a matematikáról és a geometriáról?"

"I.e. 600-ban Pitagorasz megalkotott egy sor kulcsfontosságú fogalmat, amiket még ma is használnak, például az egész számokat, négyzetszámokat, a derékszögű háromszög tulajdonságait, a pí-t, aranymetszést, pentagramot, stb. - ezeket mind a matematika részévé tette. Számos titokzatos társadalom, mint például a Szabadkőművesek még mindig azt állítják, hogy Pitagorasz felfedezéseit képviselik és..."

A professzorom rendkívüli szenvedéllyel tudja ezt előadni. Órákig tudnám hallgatni őt, de most az ősi tárgyra kell fókuszálnom, és ez inkább evilági, így hangos köhögéssel félbeszakítom.

"Szóval a henger visszanyúlik abba az időbe, amikor Pitagorasz már hivatalossá tette mindezt?"

"Határozottan, igen. És ez a tudás tovaterjedt minden fontosabb királyi udvarra abban az időben. A professzorokat akkoriban préceptoroknak hívták. Ők a hercegek nevelésének és tanításának szentelték minden idejüket. Filozófiát, egyéb tudományokat és katonai stratégiákat..."

Megérkeztünk az egyetem parkolójába és a professzor befejezte beszédét. Amint belépünk a  könyvtárba, Salonqa a könyvekkel teli asztalhoz irányít engem, megragadja a laptopot, leteszi maga elé és leül egy székre.

"A képernyődön találsz pár képet a csonthengerről. Sima, és 3D-s változatokból egyaránt. Már nem emlékszem tisztán Mr. Keusséoglou leveleire, amelyben meghatározta a hozzá tartozó egyik makedón nyelvet, bár ennek nincs túl nagy jelentősége. Mindemellett van egy rakás furcsa szimbólum, amit nem értek. Tiéd a pálya."

"Ez az egész dolog egy szupernóvára hasonlít. Forgatom a képet és megnézem minden irányból, ahonnan tudom, a szimbólumok metszetéből egy geometriai mintázat emelhető ki, egyfajta rend alakul ki a káoszból, de még így sem nyilvánvaló számomra semmi. Bár... az összes szimbólum derékszögben hajlik egymásra, ahogyan Pitagorasz azt elképzelte. Mintavételt készítek, és 24 különböző geometriai formát képezek le, ezek mind egyszerű formák. 18 szimbólumot külön csoportba rendezek, ezeknek minden vonala megegyező hosszúságú. Ezek szélei úgy vannak elrendezve, hogy párosával, hármasával vagy négyesével egy négyzetet alkossanak. A szimbólumok felének van a sarkán egy pont amikor 2 vonalat húzunk, ha a központi vonalból, akkor három, ha a tér közepéből, akkor négy. Hirtelen nevetésbe kezdek.
Morpion Solitaire!"

A professzor értetlenül bámul rám, így elmagyarázom, hogyan gondoltam. - "Ez egy játékra emlékeztet engem, még gyerekkoromból."

Adok pár hangutasítást, hogy elkülönítsem a többitől azt a 9 pontozott formát a többitől, és úgy rendezem, hogy a négyzetek pontjai a tér minden irányában a Morpion rács szerint helyezkedjenek. 

"Feltételezem, hogy a megmaradt 9 szimbólum közt is felfedezhető a szimmetria" - mondja a professzor - "nézd, egy üres Morpion rács! - kiáltott fel, a billentyűzeten tapogatózva. 

Hozzácsatolom a két szimmetrikus formát, úgy érzem borzongás fut végig a hátamon. - "Salonqa, hány betűt használ a makedón abc?"

"24-et, 18 mássalhangzót és 6 magánhangzót, ugyanúgy, mint az ókori görögök. Itt van." - teszi hozzá, miután megnyomott egy billentyűt és az megjelent a képernyőn.

Létrehozok egy Morpion rácsot, amelynek 18 négyzete a 18 görög mássalhangzót fogja jelölni, majd a csonthengeren lévő szimbólumok helyére illesztem, aztán körben a háromszög és gyémánt alakzatai azt hiszem, hogy a magánhangzók lehetséges kombinációit rejtik. Salonqa a hátam mögé lopódzott és hirtelen felkiáltott meglepetésében:

"Itt! Közelíts rá erre a sorozatra! Elküldöm Keusséoglou Úrnak, azt hiszem ez a szöveg volt a fém hengeren is."

Άλογο του Αλεξάνδρου, ανίκητος στην πλάτη σας θα είναι αθάνατο δύναμη αστέρι.

Keusséoglou professzor ahogy megkapta a görög betűk sorát, máris küldte a fordítást."

Temudjin proeffosz megdöbbenésében csak motyogott valamit. - "Hihetetlen, hogy ez... Battushig, a titkos üzenet olyasvalakiről szól, aki olyan híres, mint Dzsingisz Kán a mi történelmünkben. Nagy Sándor, a világ hódítóinak egyik legnagyobbika, és híres lova, Bucephlaus!" - Ebben a pillanatban egy értesítés jelenik meg a képernyő egyik sarkán, amely jelzi az új üzenetet. Ösztönösen megnyitom, és szinte kiugrok a bőrömből, amikor meglátom a feladóját! Ez Khubilai, az egykori diák, aki most a Hannibal Copr.-nél dolgozik. Temudjin professzor adta meg neki az e-mail címem és a kérelmem, miután beszéltem apámmal. Az idős professzor lojalitásán túlmenően, Khubilai beleegyezett, hogy küld nekem pár képet a tárgyakról, amiket a lovas teste körül találtak a jégben. Ruházata és páncélzata, rajta egy fém háromszög, amelybe ugyancsak szimbólumok vannak vésve. néhány pénzérme és két tekercs. 
Khubilai üzenete lényegre törő: "Az első dokumentum a katona "iratai", a második egy cseréről szóló papír. A két dokumentum kiállítása i.e. 326-ra nyúlik vissza, és maga Ptolemaiosz Tábornok írta alá, Nagy Sándor seregének fővezére.

"Úgy tudom, Ptolemaiosz volt az első fáraó, az egyiptomi dinasztiák hosszú sorában. Igaz?" - kérdezi Salonqa.

"Valóban." - válaszol neki Temudjin professzor. - "Ő ugyanaz a tábornok, aki később fáraó lesz, a Hódító halála után 5 évvel."

Temudjin professzor közelebb hív minket és megmutatja a képernyőn a térképet, amely Nagy Sándor hódításai után mutatja Makedóniát i.e. 334-ben. Rámutat Alexandria és Bucephaoulus városára, valahol a mai Pandzsáb régióban. - "Itt volt a végső csata, ahol a csapatok visszavonulni kényszerültek, i.e. 326-ban. Nagy Sándor szeretett lova, Bucephalus itt tűnt el, és tiszteletére a várost róla nevezték el." - Aztán rámutat az Altáj-hegységre, és az utazás nyomvonalára vissza Pandzsábig. - "Ez az út, ahol valószínűleg a lovas is a jég fogságába esett."

Figyelmem újra a laptopra szegezem, visszatérek a csonthenger titkos üzenetének lefordításához.

"Sándor lova, legyőzhetetlen, akár a medvétől is megvéd, a halhatatlanság erejét hordozó csillag..." - Az az átkozott csillag már megint! Visszatérek a törött szélű fém háromszög képéhez, létrehozok belőle még 4 példányt, s az 5 képet úgy forgatom, hogy csatlakozzon az alapjuk. Sejthettem volna: a kép egy ötágú csillagra emlékeztet így. A halhatatlanság csillaga, a mindenhatóság pecsétjének egy töredéke. Borzongás fut végig a gerincemen. Ez azt jelenti, hogy Hannibalnal van a csillag egyik darabja és... Elhatalmasodott rajtam az irracionális félelem, de nem tudok uralkodni rajta. A "mi van, ha" gondolatok sokasága cikázik fejemben, amiből rémisztő következtetésre jutok:
Ha John Fitzgerald Hannibal az információs hálózatának erejével, pénzügyi hátterével, valamint a legkifinomultabb technikai húzásokkal összegyűjti a pecsét összes darabját, s egyesíti őket, és megtalálja Bucephalust... Erőssé és elpusztíthatatlanná válik, mint a valaha élt legnagyobb hódítók és diktátorok világszerte!
Meg kell állítanom! De hogy áll ehhez Salonqa és Temudjin professzor? Vajon én képes leszek felvenni a harcot Hannibal hatalomvágyával és hatalmas erőforrásaival?

Ti, az Internet online tagjai, mindazok akik eddig ismeretlenek, vagy éppen híresek a maguk területén, minden nemzetiség, felfegyverkezve összes tudásával minden témából, támogatásotokkal remélem lehetséges, hogy velünk együtt, összefogásban előbb megtaláljuk a Mindenhatóság Pecsétjének darabjait, mint Hannibal. Mi, együtt meg tudjuk akadályozni, hogy megkaparintsa a mindenhatóság erejét, ami oly veszélyes lenne!

Sziasztok!

Párszor elcspítem beszélgetéseket már a chatben saját szervezésű versenyeitekről, természetesen ott is szót lehet ejteni róla, de hasznosnak láttam létrehozni ezeknek a hirdetéseknek egy külön fórumot, ahol kategóriánként összerendezve találhatjátok a különféle INGYENES játékokat, és Ti is bármikor beküldhetitek saját versenyeiteket, nevezésre ösztönözve a többi játékost.

Amiket meg kell adnod a hirdetésedhez:
• Howrse neved
• Hány jelentkezőt vársz (vagy korlátlan)
• Mettől meddig tart a verseny
• Mik a lehetséges nyeremények
• Bármi egyéb információ, amit fontosnak tartasz még ezeken kívül.

⇒ Tovább a Versenyhirdetések fórumhoz!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nem vagy regisztrálva, a bal oldali Bejelentkezés modulnál ezt is megteheted.

Miért csak ingyenes játékokat lehet hirdetni?
Egyrészt a Howrse tiltja a nevezési díjas versenyeket, pont amiatt, hogy benne van a csalás lehetősége. Másrészt én is elítélem, ha csinálsz egy játékot, akkor azt mások szórakoztatására csináld, ne azért, hogy beszedd a nevezési díjakat és abból te meggazdagodj, ennek van ezer más módja.

Tippek még a verseny népszerűsítéséhez:
Gratulálj minél több játékosnak, a legtöbben visszagratulálnak, és nagy eséllyel olvasnak bele a profiloldaladba is.

Amikor felébredek, már dicső napfény csillog e nedves sztyeppén. A nap sugarai ahogyan áthatolnak a fából épített koronán, ferdén megtörnek - ez a füst kiszellőzésére szolgál és egyben a jurta szerkezeti alapja. A fény szinte elvakít, pislogok még néhányat felkelés előtt, majd elindulok a jurta ajtaja felé.

Amikor nyitom az ajtót, azt veszem észre, hogy eltávolították kezemről a kötszert, és hülyén nézem a kék és fekete ujjbegyeimet. Aztán összeszedem magam és teszek néhány lépést a süppedős talajon. A férfiak csoportjának vissza kellett rohanni a zarándoklatútjukról, és már segédkeznek a közös munkákban, mint például összeterelik a szétszéledt csodát és ménest, szárítják a szőnyegeket, függönyöket, és bútorokat és azt hangoztatják, hogy bármi lehetséges. A nomád életmód alá van rendelve a természeti erőknek. A hőmérsékletben nagy különbségek vannak évszakonként, -40°C és +40°C között ingadozhat és gyakran új legelőket kell keresni. Nem is beszélve a váratlan természeti csapásokról, mint az iménti hirtelenül jött vihar is. Csodálom népem erejét, és a nehézségek ellenére is szolidaritásukat mutatják. Senki sem panaszkodik; pont ellenkezőleg, együtt elkezdenek dalokat énekelni. 

A kishúgaim meglátva engem, futnak felém csacsogva, mint a vadludak. Lerohannak, hogy csak úgy koppanok a földön és elárasztanak puszikkal, füleimben cseng nevetésük. Hirtelen egy árnyék tornyosul fölém, eltakarva a nap utolsó halvány sugarait is, s húgaim nevetése elcsendesül, gyorsan arrébb húzódnak. Felállok, és apámmal találom szembe magam.

Szenvtelenül sokáig csak bámul rám. Aztán lassan kitárja karjait, hogy megölelhessen, amelyet megkönnyebbülten fogadtam. Egy szót sem szólva továbbra sem, int nekem, hogy menjek a jurtába és foglaljak helyet. Halálfélelem fog el, de mindent megteszek, hogy ne mutassam ki. Apám elővesz egy fém dobozkát a zsebéből, kinyitja, és átadja nekem. Ó! Tubák? Ez annak a jele, hogy felnőtt emberként tekint rám? A kezem remeg kissé, de veszek egy csipetnyi tubákot, és elhelyezem a tenyeremben, majd szippantok egyet a csípős anyagból, ami hirtelen tüsszentést vált ki. Addig apám visszatette a dohányt a zsebébe a tőle megszokott nyugalommal. Kíváncsi vagyok, mikor fogok hozzászokni ehhez a férfiak űzte szertartáshoz. Amikor végre abbahagyom a tüsszentést, félénken apámra nézek, és várom, hogy megszólaljon.

"Beszéltem anyáddal." - majd ismét hosszú csend következik. Gyomrom görcsbe rándul, majd komoran folytatja:

"Sajnálom, hogy nem a nomád pásztori életet választottad, ahogyan apád és az őseid ezelőtt. Imádkoztam Tengrihez is, azt remélve, hogy meghozza az eszed. De végül úgy döntöttem, tiszteletben tartom a választásod."

A szívem kihagy egy ütemet, s apám egy lágy sóhajtás mellett feláll, és elhagyja a jurtát. Én is azonnal felállok, hogy meghajoljak, ezzel megköszönve neki. Aztán kiemel egy gyűrött borítékot a deel-je zsebéből és az én zsebembe csúsztatja át.

"Légy óvatos Amerikában." - Majd ezzel gyorsan elhagyta a jurtát. 

Nem hiszem, hogy hallottam tőle valaha ennyit beszélni egyszerre. Kihajtogatom a borítékot, amit kaptam tőle, hogy kinyissam. Ez tartalmazza a beleegyezését, hogy kiskorúként kimehessek Amerikába és folytathassam tanulmányaimat a MIT-en. Van itt még egy köteg gyűrött tugrik (mongol pénznem) is, kis címletekben. Már megint itt tartunk. A szemem elhomályosul és már érzem feltörő könnyeim. Ezúttal folytatom.

A feladvány:
Melyik két hidegvérű (igásló) található meg jelenleg a Howrse-on? (helyesírásukra is figyelj!)

Hogyan küldd el a megfejtést?
• Itt, hozzászólásban (e-mail nem kötelező, ne vesztegesd vele az időt) neved az legyen, ami a nickneved is Howrse-on.

A nyeremény: 50.000 Equus

Igyekezz, csak az első helyes válaszoló kapja meg!

A bemutató előnézeti képe:

A bemutató kódja, amit ki kell másolnod, majd beillesztened profiloldaladra HTML módban:

Úgy érzem, mintha már évszázadok óta sétálnék, kezd kifogyni minden erőm. Szegényes kifogás, hogy ettem egy fánkot, amit a professzor adott nekem, azóta már sok idő eltelt. Nagyon remélem, hogy már nem járok olyan messze tőlük. Itt kevesebb hó takarja a földet, zöld hajtások látszanak, a fűszálak ide-oda cikáznak. Hamarosan beköszönt a tavasz, a növények már sürgetően gyarapodnak. A szél bégetést és emberi hangokat hoz a pusztán keresztül. Már majdnem ott vagyok! Végre! És a domb tetejéről csodálatos látvány terül elém. Egy makulátlan füves völgy, amin keresztülfolyik a folyó egyik mellékága, az egészet elárasztja a napfény. Ez az új legelő helye, ahogyan a vezér választotta. A tehenek, lovak és bárányok már alig tudnak várni, hogy megkóstolhassák az új füvet - önfeledten élvezik. Ez energiát adott, mintha megfiatalított volna, hamarosan ott leszek a táborban. 

Felismerem apámat, Gambattal és még néhány férfivel már verik le a cölöpöket a juhok karámjához. A többiek homorú rácsos szerkezetet állítanak fel kör alakban, amik összecsukhatóak, akár egy harmonika. Aztán elhelyezik a nagy oszlopokat, amiket összefűznek, ez tartja majd a tető közepét, mint az esernyőrúd az esernyőt. Felemelik az egészet és a helyére teszik 2 tartópillér segítségével. Végül pedig, ez a költöztethető tábor szilárdan rögzítve van számos helyen erős csomókkal és a jurta bőrzsinórjaival. Sokszor mondtam már, a nomádok a sztyeppék matrózai. 

Megpillantom anyámat, éppen szétteríti a nemeztetőt a földön, és én boldogan közeledem hozzá. A szeme ragyog, arcán széles mosoly ül, de az ölelésére még várni kell, míg befejezi feladatát. Megragadom a sarkát, és segítek becsúsztatni a nemezt a szomszédoknak felemelni a nehéz szövetet és ráhelyezni a keretre. Elrendezzük a központi korona körül, majd ezt alaposan leszíjazzuk. Ezután legördítjük a nemez oldaláról a központi ajtót, és ezeket is leszíjazzuk. Bent a jurtában már nagymamám és a húgaim terítik le a szőnyegeket a fa padlóra. Még várat magára a központi sütő, az ágyak és szekrények elhelyezése a szokásos helyükön. Minden szomszéd segít egymásnak, így mindössze 2-3 óra alatt el is készült minden, a jurták, a sütő, a karám. Az idősebbek tejet áldoznak Tengrinek, az Ég Atyjának, hogy őseink szelleme védelmezzen minket és vigyázzon állatállományra a jurta körül. 

Lecsapok az édes fánkokra, amiket az egyik húgom ajánlott fel, akik mind alig várják, hogy elmeséljem legújabb kalandjaimat, amikor hirtelen robbanás zaja üti meg fülem. A tábor kutyái vonyítani kezdenek. Hirtelen szörnyű vihar tör ki, és a szakadó eső elönti a sztyeppét.

Számunkra a zivatar felér egy súlyos katasztrófával, mintha farkasok támadnák meg a csordáinkat. A jurtába patakokban zúdul be a víz, elöntve a padlót és a szőnyeget. A nők és gyermekek pánikba esetten kiáltoznak, úgy érzem, valamit tennem kell. Megparancsolom húgaimnak, hogy másszanak be az ágyba, és maradjanak is ott, ameddig  a felnőttek vissza nem érnek. Ezután kirohanok a jurtából, hogy segítsek a többieknek. Az anyák összehívják gyermekeiket és beviszik őket a jurtákba. A juhok a karámban bégetnek a rémülettől és egymást tapossák, a vízszint pedig egyre csak emelkedik. De miért vannak már a karámokban, amikor az este még oly távol van? Hol van a bátyám, apám és a többi férfi?

Ó ne! Ők éppen a szomszédos hegyvidék tetején áldoznak az ősi fánál. Sokszínű szövetből készült szalagokat aggatnak az ágaira és imádkoznak őseink és a természet szelleméhez bőséges tavaszért. 

Mire visszaértem, az eső elárasztott mindent, a felgyülemlő víz még a halakat is kivetette a folyóból. Valakinek ki kell terelnie a juhokat a karámból. Hangosan fütyülök, és hallom a rögtön felismerhető nyerítést, Altair az. Dacolva a tomboló viharral, vágtat felém. Karomat a nyaka köré teszem, ahogyan tanultam fiatal versenyzőként a sztyeppén, majd lábaimat is feldobom, ezzel fent is vagyok a hátán. Megszorítom lábammal és a karám felé irányítom. Altair patái sáros hullámokat vernek körülöttünk, ahogyan hősiesen végig vágtat az úton.

Ott vagyunk a karámnál. Erősen kihúzom a köteleket, hogy kiutat biztosítsak a juhoknak, akik versenyt futva szaladnak ki a karámból, leírhatatlan pánik uralkodott el rajtuk, ahogyan elhaladtak mellettünk, eltoltak minket. Úgy esik, mintha dézsából öntenék a fejünkre, és ők egyenesen a folyó mellékága felé rohannak. Teljesen megőrültek! Megszorítom Altair lágyékát, erre elkezd vágtatni, hogy beérje a juhokat, a csorda elejére tör és felágaskodik, hogy elállja útjukat. Nagy segítség ez az én csodálatos lovamtól. Amikor visszafordítjuk őket, egy magasabban fekvő menedék felé irányítjuk őket a hegy lejtőin. Ha végre lecsendesül a vihar, remélve, hogy előbb meg fogjuk találni őket, mint a farkasok. Nagy árat fizethetünk, de jobb megkockáztatni, hogy elvesszen néhány, mintsem odavesszen mind. Ez egy olyan dolog, amire apám tanított minket. Az eső annyira szakad, hogy teljesen eltakarja a napot. Vakon előrébb lépek, egyedül a hang vezet, ám hirtelen eltűnik a talaj Altair patája alól. Ő átgázolt a sárözönön, vezetve minket a folyó felé. Valami fehér fröcsköl előttünk a vízben - bizonyára egy bárány. Kérem Altairt, hogy menjen hozzá közelebb. Alkarommal megragadom a bárányt és felhúzom Altair nyakára, és ellent tartok a mellkasommal.
Lovam küzd minden erejével, hogy sikerüljön kimásznia a sártengerből és felkapaszkodni a szilárdabb talajra. Horkant egyet és ösztönösen visszatér a táborba.

Amilyen hirtelen kezdődött a vihar, úgy véget is ért, sápadt fényben ragyog az eső áztatta föld. Úgy érzem, az adrenalin lassan kiürül a testemből, a nehezén már túl vagyunk. Kábultan közeledem a jurták felé, hogy felmérjem a kár mértékét. Mintha egy tájfun söpört volna végig... Az ég haragja elsodort mindent, ami nem volt biztonságosan rögzítve. A dolgok szanaszét hevertek mindenütt: kifeszített vásznak, amik száradtak, törött cserépedények, nyergek, fabútorok. Egy nő fut felém sikoltozva, pár másikkal a nyomában. Megölel és sír a bárányért, aki gyengén vonaglik és sír karjaim között, szorosan a mellkasomhoz ölelem.

"Taitchou!" - ismételgeti újra és újra, s zokog a megkönnyebbüléstől.

Most döbbenek rá, hogy ez a bárány valójában Taitchou, a legkisebb fia, aki csak most kezdett el járni, és sikerült megszöknie anyja szemei elől, hogy felfedezze az új tábort. De a szakadó eső és a sár elsodorta őt. Hála az égnek Altair ott volt, hogy segítsen nekem megmenteni. Sötét alakzatok kezdenek vibrálni szemem előtt és remegni kezd a kezem és Altair visszahúz engem a jurtához.

A bemutató előnézeti képe:

A bemutató kódja, amit ki kell másolnod, majd beillesztened profiloldaladra HTML módban:

Nehéz szívvel hagyom itt a kollégium előszobáját. És megpróbálom kihasználni ezt a pár órát még hajnal előtt, de gondolataim egy perc alatt mérföldekre száguldanak, úgy érzem, nem lennék képes álomba merülni. Kihalt utcákon sétálok keresztül, mind ugyanolyan szovjet mintára készült betonépület, még 1970-ből. A lábam már ösztönösen, megszokásból az egyetemre vezet. A belépőkártyámmal bejutok a könyvtárba, amely megfelel kutatási helynek, vagy álmatlan diákok menedékhelyéül is szolgálhat. Egy lélek sincs itt. A történelem részleg felé haladok, olvasgatom a polcokon a jelöléseket, amíg meg nem találom az ókori történelem részt, végigfuttatom mutatóujjamat az itt szereplő szakadt, régi könyvek élei mentén. Valahol ezen ósdi könyvek közt van az is, ami megértetné velem, mit csinált ez az ősi lovas Mongóliában, az Altai-hegység csúcsai között.

"Nem tud aludni, kis Battushig?"

Meglepetésemben felkiáltottam, majd a hang forrásának irányába fordultam. Az asztalon tornyosuló könyvhalmaz mögött felismertem a kopasz fejet. 

"Temudjin professzor!"

"Gyere, ülj le mellém, és mondd, milyen kérdésekre keresed a választ. Van egy kis teám is a termoszban."

Néhány korty sós tea után sikerült kinyögnöm pár érthetetlen szót. A professzorom barátságosan mosolyog, majd bólint, hogy folytassam - ez áttörte bennem a gátat. Elmondom neki félelmeim az amerikai utazásról, hogy itt kellene hagynom mindent magam mögött, és a arról, hogy nem lehetek elég jó, az összetűzésről apámmal... Amikor végre befejeztem, a professzor körülnéz a könyvár polcain, szeretetteljes kifejezéssel az arcán.

"Érdekes, hogy azért jött, hogy megtalálja a válaszokat ezen ósdi könyvek között. De tudod, "A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el." - Ez egy berber teológus és filozófustól, Szent Ágostontól való idézet az 5. századból."

Bólintok; a professzor ismeri az én tudásszomjam és hogy hogyan lehet a legjobbat kihozni belőlem. Amíg kortyolok még egy kis teát, azt kérdezi:

"Mi vonzotta az ókori történelem részhez? Hirtelen késztetés a bölcsesség után?"  

"Ó, nem, professzor. Hadd magyarázzam el..." - folytatom és kinyitom a laptopot, hogy megmutassam neki a hengerről készült képeket. Majd végtelen áradata kezdődik szavaimnak, elmondok neki mindent, amit Salonqával együtt okoskodtunk ki. A neve említésére a professzorom szeme felcsillant, de nem szól közbe, továbbra is hallgatja figyelmesen. Miután befejeztem a beszédet, ő még sokáig csendben marad, aztán mormog egy nevet.

"Khubilai. Ő az egykori legtehetségesebb diákok egyike, aki most a Hannibal Corp.-nél dolgozik, ő állította fel a cég számítógépes biztonsági rendszerét. Azt hiszem, említettem őt már, sőt, elég gyakran. Szeretnéd, hogy felvegyem a kapcsolatot vele? Segíthet elkerülni a kockázatos "betörést". A Hannibal Corp. egy fenyegetően jól tájékozott és erős szervezet. "

Hálásan elfogadom. A tanár elővesz valamit régi táskájából, zsírpapírba csomagolva.

"Egyél. Szükséged lesz az erődre, ha visszatérsz a pusztákra." - Igyekszem udvariasan elutasítani, de mindhiába. Tudom, hogy vesztettem ebben a csatában, így hát elfogadom, megköszönöm neki, meghajlok tisztelettel és elhagyom a könyvtárat. Visszasétálok a városba, lassan kezd ébredezni, én pedig a buszmegálló felé veszem az irányt. Jó érzés volt, hogy beszélhettem a tanárommal. Most már csak egy maradt, szembe kell néznem az apámmal. 

De amikor végre megérkezem családom táborhelyére, legszívesebben kétségbeesetten kiáltoznék - senki sincs itt! Biztosan úgy döntöttek, hogy megváltoztatják a tábor helyét. 2-3 óra alatt sikerült szétszerelni a jurtákat és összepakolni minden egyéb felszerelést. Vannak patanyomok, és a csorda nyomai is dél irányba haladnak., de nem tudom, hol lehetnek már. Mélyet sóhajtva úgy döntök, feljebb mászok, hogy jobban belássam a hófödte hegyeket. A kezem segítségével megakadályoztam, hogy elvakítson a jégről visszaverődő napfény, s látok egy pontot, egy mozgó embercsoport sötétlik a távolban. Nagyon jó, ha igyekszem, még sikerül utolérnem őket!

Érdekelnek a részletek, játszani szeretnék!
(Kattints a linkre, amely a játékhoz vezet)

Nevezési határidő: aug. 28. 12:00
Eredményhirdetés: aug. 28. 18:00 (ez még változhat időközben)