Amikor felébredek, már dicső napfény csillog e nedves sztyeppén. A nap sugarai ahogyan áthatolnak a fából épített koronán, ferdén megtörnek - ez a füst kiszellőzésére szolgál és egyben a jurta szerkezeti alapja. A fény szinte elvakít, pislogok még néhányat felkelés előtt, majd elindulok a jurta ajtaja felé.

Amikor nyitom az ajtót, azt veszem észre, hogy eltávolították kezemről a kötszert, és hülyén nézem a kék és fekete ujjbegyeimet. Aztán összeszedem magam és teszek néhány lépést a süppedős talajon. A férfiak csoportjának vissza kellett rohanni a zarándoklatútjukról, és már segédkeznek a közös munkákban, mint például összeterelik a szétszéledt csodát és ménest, szárítják a szőnyegeket, függönyöket, és bútorokat és azt hangoztatják, hogy bármi lehetséges. A nomád életmód alá van rendelve a természeti erőknek. A hőmérsékletben nagy különbségek vannak évszakonként, -40°C és +40°C között ingadozhat és gyakran új legelőket kell keresni. Nem is beszélve a váratlan természeti csapásokról, mint az iménti hirtelenül jött vihar is. Csodálom népem erejét, és a nehézségek ellenére is szolidaritásukat mutatják. Senki sem panaszkodik; pont ellenkezőleg, együtt elkezdenek dalokat énekelni. 

A kishúgaim meglátva engem, futnak felém csacsogva, mint a vadludak. Lerohannak, hogy csak úgy koppanok a földön és elárasztanak puszikkal, füleimben cseng nevetésük. Hirtelen egy árnyék tornyosul fölém, eltakarva a nap utolsó halvány sugarait is, s húgaim nevetése elcsendesül, gyorsan arrébb húzódnak. Felállok, és apámmal találom szembe magam.

Szenvtelenül sokáig csak bámul rám. Aztán lassan kitárja karjait, hogy megölelhessen, amelyet megkönnyebbülten fogadtam. Egy szót sem szólva továbbra sem, int nekem, hogy menjek a jurtába és foglaljak helyet. Halálfélelem fog el, de mindent megteszek, hogy ne mutassam ki. Apám elővesz egy fém dobozkát a zsebéből, kinyitja, és átadja nekem. Ó! Tubák? Ez annak a jele, hogy felnőtt emberként tekint rám? A kezem remeg kissé, de veszek egy csipetnyi tubákot, és elhelyezem a tenyeremben, majd szippantok egyet a csípős anyagból, ami hirtelen tüsszentést vált ki. Addig apám visszatette a dohányt a zsebébe a tőle megszokott nyugalommal. Kíváncsi vagyok, mikor fogok hozzászokni ehhez a férfiak űzte szertartáshoz. Amikor végre abbahagyom a tüsszentést, félénken apámra nézek, és várom, hogy megszólaljon.

"Beszéltem anyáddal." - majd ismét hosszú csend következik. Gyomrom görcsbe rándul, majd komoran folytatja:

"Sajnálom, hogy nem a nomád pásztori életet választottad, ahogyan apád és az őseid ezelőtt. Imádkoztam Tengrihez is, azt remélve, hogy meghozza az eszed. De végül úgy döntöttem, tiszteletben tartom a választásod."

A szívem kihagy egy ütemet, s apám egy lágy sóhajtás mellett feláll, és elhagyja a jurtát. Én is azonnal felállok, hogy meghajoljak, ezzel megköszönve neki. Aztán kiemel egy gyűrött borítékot a deel-je zsebéből és az én zsebembe csúsztatja át.

"Légy óvatos Amerikában." - Majd ezzel gyorsan elhagyta a jurtát. 

Nem hiszem, hogy hallottam tőle valaha ennyit beszélni egyszerre. Kihajtogatom a borítékot, amit kaptam tőle, hogy kinyissam. Ez tartalmazza a beleegyezését, hogy kiskorúként kimehessek Amerikába és folytathassam tanulmányaimat a MIT-en. Van itt még egy köteg gyűrött tugrik (mongol pénznem) is, kis címletekben. Már megint itt tartunk. A szemem elhomályosul és már érzem feltörő könnyeim. Ezúttal folytatom.