Baszkf�ld, Nadja

M�g sohasem l�ttam az �ce�nt ezel�tt. A szikl�n gubbasztva n�zem a hull�mokat, ahogy a tajt�kkal feh�rbe fordulnak, �s nekicsap�dnak a szikl�knak. Hallgatom a konok morajl�sukat, �rezve, ahogy a tengeri sz�l csapkodja a hajamat, �s meg�zlelem a s�s cseppecsk�ket az ajkamon. Kit�rom a karom, �s �tadom a testem az elemek erej�nek, �s kacagok, ahogy a sir�lyok csacsognak a hull�mok f�l�tt sz�llva. Tal�n �n is elsz�llhatn�k, lebegve, ak�r a madarak felettem, dacolva a sz�llel, miel�tt lez�duln�nak a v�zbe, megragadva azt a szerencs�tlen halat, aki pr�da lesz a cs�r�kben.

„Nadja! Gyere �s seg�ts nekem!”

Moh�n megnyalom az ajkaim, miel�tt vonakodva elindulok a szikla perem�r�l. Ap�m mereven n�z r�m, a szemei azt l�tszanak mondani: „nem az�rt vagyunk itt, hogy j�l �rezz�k magunkat”. De �n t�nyleg nagyon meg akartam �zlelni az �ce�n felfedez�s�nek zamat�t, a szikla teteje ment�n szaladni, t�ncolni az �gsz�nk�k t�rnicsok �s napf�nyes n�rciszok, a m�lyvasz�n orchide�k �s a sug�rz� pipacsok k�z�tt, �s a vibr�l�an sz�nes pillang�kat �zni. Ez�rt meg�g�rem magamnak, hogy kihaszn�lom majd a szabads�g minden egyes megtakar�tott pillanat�t, hogy elmenjek felfedezni ezt a csod�latos t�jat. Azut�n visszas�t�lok az aszfalt �s a mag�nrep�l� fel�, ami idesz�ll�tott minket Oroszorsz�gb�l – engem, ap�mat �s a lovainkat.

Egyfajta golf kocsit m�r megt�lt�ttek a poggy�szunkkal �s a felszerel�ssel, amit ap�m el akart hozni. N�zem, ahogy tovag�rd�l egy kanyarg�s �sv�ny ment�n a szikl�k k�z�tt, elt�nve egy t�lgyf�kb�l �ll� erd�cske m�g�tt, ami elz�rja a kil�t�st a part fel�. Azon t�n�d�m, hogy vajon hol fogunk megsz�llni. K�t f�rfi, egyenesen, mint akik kar�t nyeltek, ott �llnak a rep�l�g�p hatalmas f�majtaja el�tt, k�szen arra, hogy leeressz�k azt az ap�m jelz�s�re. Az ap�m �tad nekem k�t k�t�f�ket, �n fogom gondj�t viselni Mishk�nak �s Mysh'nek, �s � fog �gyelni Zaldi�ra. A hossz� utaz�s ut�n, a gy�gyn�v�nyes „nyugtat�k” ellen�re, amit a besz�ll�s el�tt adtunk nekik, a lovak tal�n kisz�m�thatatlanul fognak reag�lni, �jra a szil�rd talajon tal�lva magukat. Az ap�m jelz�s�re a k�t f�rfi kinyitja az ajt�t, ami egy r�mp�t emel le a talajra. Felm�szunk r�, �s a kib�lelt bokszok fel� tartunk, ahol a lovak nyugtalanul v�rakoznak. Hozz�csatolom a vezet�sz�rakat a k�t�f�kekhez, �s kivezetem Myshk�t �s Mish't, a „medve” �s „eg�r” ikreket a k�lvil�gba, a b�tor�t�s szavait suttogva. Szemeikkel, a f�leikkel �s az orrlyukaikkal mind azon vannak, hogy felfedezz�k az �j k�rnyezetet, azt�n, nem �szlelve semmi vesz�lyt, boldogan legel�szni kezdenek. Zaldia azonban t�bb s�rg�st-forg�st ig�nyel. Ap�m minden biztat�s�ra, �s  f�l�be suttogott szav�ra sz�ks�ge van, miel�tt beleegyezik, hogy tov�bbmenjen a mellette l�v� padozatra. Minden er�t�l duzzad� izma remeg, a fej�t minden ir�nyba forgatja, minden egyes r�szletet �vatosan megvizsg�lva. L�tva Myshka �s Mysh’ nyugodt viselked�s�t, megnyugszik egy kicsit. Zaldia tesz n�h�ny l�p�st az aszfaltra, �s ut�na a s�pped� talajra. Megr�zza hossz�, hull�mos s�r�ny�t, felt�rva er�s nyak�t. Sz�re, amely alatt er�s izmai hull�mzanak, f�nylik a napf�nyben, mintegy kir�lyi pomp�ban. Eleg�ns j�r�sa kihangs�lyozza az andal�z fajta nemess�g�t; b�szke �s er�s, m�gis t�r�keny egyszerre.

„Mr. Tkachev, a rep�l�nek indulnia kell.” - Avatkozik k�zbe a f�rfiak egyike. - „Tov�bb kell menn�nk a lovakkal. Ha m�lt�ztatnak k�vetni minket, elkalauzoljuk �n�ket az ist�ll�khoz.” - Ap�m b�lint, �s Zaldia vezet�sz�r�t laz�n fogva k�veti a k�t f�rfit, akik m�g mindig olyan merevek, mint a deszk�k. K�vetem �ket h�tulr�l Myshk�val �s Mishhel, az �sv�ny ment�n, amit a poggy�szkocsi is haszn�lt. Amikor meg�rkez�nk a t�lgyberekbe, hallom a rep�l�g�p oldalajtaj�nak f�mes d�rd�l�s�t, ami megijeszti a lovakat. Megnyugtatom �ket, �s visszapillantok a h�tam m�g�. A sug�rhajt�s� v�gigg�rd�l az aszfalton, �s egy U-fordul�t tesz, miel�tt felgyors�t, a motorjai vis�tanak. Az �ce�n fel� indul, gyorsabban �s gyorsabban, m�lt�s�gteljesen felsz�llva, pont miel�tt el�rn� a szikla perem�t. A pil�ta visszah�zza a kerekeket a t�rzsbe, �s a f�mmad�r felsz�ll az �gbe, elt�nve a l�t�mez�mb�l egy pillanat alatt. �gy �rzem, a mellkasom elnehezedik, �s n�h�ny m�ly l�legzetet veszek. Csak most j�ttem r�, hogy itt landoltunk ezen az ismeretlen t�jon, �s m�r nincs vissza�t. Azt rem�lem, hogy ap�mnak, aki mindig olyan titkol�z� �s csendes, �s aki csak percekkel az indul�sunk el�tt mondta el nekem, hogy utazunk, j� oka van arra, hogy arra k�sztetett, hogy mindent magunk m�g�tt hagyjunk…