Baszkföld, Nadja

Véletlenül működésbe hoztam az ajtót, egy titkos átjárót, s most csapdába estem egy hangszigetelt szobában a könyvtár mögött, amin se ajtó, se ablak. Úgy fest ez a szoba, mintha a huszonkettedik században járnánk, csupa high-tech felszerelés. A falakat képernyők borítják, de mindegyik kikapcsolva. A szoba közepén egy viszonylag magas, fényes üvegasztal áll, kék fénnyel körülvéve a sötét szobában. Az asztallap közepén számos kar lóg ki. A három kar a kastély elektromos kocsijának sebességváltójára emlékeztet. Elhessegetem ezt a furcsa gondolatot és próbálok arra összpontosítani, miként jussak ki innen a titkos átjárón. Máris elképzelem magam, ahogy ebben a hangszigetelt börtönben halok éhen... A torkom már megfájdult a segítségért kiabálástól, de hiába, nem hall senki kívülről. Elképzelem azt is, ahogyan apámat gyötri a bánat, amiért nem találnak, megnéz minden egyes kavicsot a sziklák alján és könyörög az óceánhoz, hogy visszaadja elveszett kislányát. Megfordult a fejemben egy még rosszabb eset. Mi van, ha Hannibal itt talál engem, amikor visszatér ide holnap délelőtt 10-kor? Ő az egyetlen, aki tudhat erről a titkos átjáróról... Mindkét esetben halott ember vagyok.

Lázasan tolom a mögöttem lévő könyvespolcot, reménykedve az életmentő kattanásban. Megpróbálom eltávolítani a könyveket, de úgy látszik, oda vannak ragasztva a polcokhoz. Aztán a padlót próbálom feszegetni, először állva, majd négykézláb, de nem történik semmi, egyáltalán semmi. Végigfuttatom a kezem a szoba csupasz falain, majd a sima, hangszigetelő borításon. Semmi dudort nem érzek alatt, nincs fogantyú vagy zárrendszer. Ez lehetetlen! Kell hogy legyen módja, hogy megnyissam valahogy ezt a hülye átjárót erről az oldalról! Talán a karok az üvegasztalon a láthatatlan ajtó nyitásához és zárásához valók?

Kicsit habozva az asztal felé veszem az irányt... Egy pillanatra lefagyok, amint meglátom, mi áll a közepén. Úgy érzem, teljesen elveszett vagyok a kapcsolók rengetegében, annyira idegenek számomra, akárcsak egy űrsikló fedélzete. Remélem, hogy találok valami billentyűzet-félét, amivel írhatnék egy egyszerű e-mailt valakinek a külvilágba, hogy segítsen. De nem, semmi más nincs ezen a három karon kívül... Megérintem az egyiket, s szinte felkiáltok meglepetésemben az eredmény láttán.

A falakon lévő képernyők hirtelen felvillannak. Mozgó képek cikáztak előttem ide-oda. Úgy tűnik, mintha csatlakoztatva lennének egy kamera-hálózatra, és a felvételek valós időben játszódnak a világ más-más részén. Egy irányítótoronyban vagyok, ami nem lehet más, mint egy titkos hírszerző ügynökség. Néhány mély lélegzetet veszek, hogy visszanyerjem nyugalmam, mielőtt tanulmányozom a képernyőket. Az első szekció a kastély bejáratát mutatja, ahová érkeztünk és a lovaknak fenntartott területet, a kifutót. A második szekció... a kastélyt belülről szemlélhetjük, a szobámat és az apámat! Ez felháborító, személyi jogokat sért! Ki ez az ember, valamiféle paranoid mániákus? Gyerünk, szedd össze magad! Meg akarom érteni, mire használhatja Hannibal ezt a vezérlő szobát.

Most egy teljesen más koncepció tűnik fel, talán nem is ebben az országban. Egy ultramodern üzlethelyiséget mutat belülről. Ez itt... a Massachusettsben lévő Hannibal Corp épületének bejárata. Az épületben számos laboratórium van, amiket feltehetőleg hidegen kell tartani, a technikusok öltözetéből ítélve. Ez a cég fagyasztókat gyárt, vagy micsoda? Tovább vizsgálódom. Az egyik kijelző egy vitrint mutat, amiben régiségek, mint pl. régi ruha, penge, kopott lószerszám, és egy kristály darabja. És az ott? Egy csoport fiatal ember arca látszik, ahogyan a számítógép kijelzőjét nézik, vagy telefonálnak... Mit kutatnak ezek a fura emberek? Nincs hang, nem lehet érteni semmit. Az utolsó képernyőn egy hihetetlen, mesebelinek tűnő kastély látszik, egy szűk, sötét völgy kellős közepén, magas fenyőerdővel szegélyezve. Ez sokkal hatalmasabb és csodálatra méltóbb, mint az, amelyikben most vagyok Baszkföld szívében. Minden egyes fekete kő, torony, szobor és az elterülő tó is a kísérteties, rég elveszett lovagság hátborzongató legendáit idézi fel. Brr! A kastély előtt egy hatalmas tisztás fekszik, ahogy észreveszek egy szinte teljesen fekete csődört, csak a homlokán van egy fehér csillag.

Külseje tekintélyt parancsoló, izmai erősek, és ritka, fenséges elegancia jellemzi mozdulatait. Sosem láttam még hasonlót. Lenyűgöző az az erő és elszántság, ami ebből a különleges és gyönyörű ménből sugárzik.

Nyugtalanító képsorokat veszek észre. Egy épületet látok számos istállóval a belsejében és kancák egy csoportját, nagy, duzzadt hassal, akik fekszenek a bokszokban. Úgy alszanak, mintha altató hatása alatt lennének. Amikor megnézem az épület alagsorában készült felvételeket, a látvány szinte sokkol, akár Frankeinstein laboratóriuma is lehetne. Asztalok és túlméretezett sebészeti eszközök hevernek mindenütt, kémcsövek, mikroszkópok és számítógépek, az emberek pedig fehér köpenyben és maszkban vannak. A falakra egy ló DNS-ének vázlatai vannak kivetítve és egy fekete ló a fejlődés különböző fázisaiban. Nem igazán értem. Aztán tekintetem egy másik falon lévő jó pár akváriumra vándorol, először azt hittem, furcsa halak úszkálnak bennük, de aztán rájöttem, hogy élettelen lovak lebegnek a folyadékban. Ezek csikók az embrionális szakaszban. Döbbenten pillantok vissza a fekete, ágaskodó csődörre a réten. A hasonlóság közte és a vízben lebegő példányok közt vitathatatlan!

"Micsoda szörnyeteg!" - kiáltok fel.

Hannibal genetikai kísérleteket hajt végre lovakon. Őrült! Ki kell jutnom innen, hogy figyelmeztessem az apám. A lehető leghamarabb el kell távolodnunk ettől a veszélyes őrülttől! De még mindig nem találtam kiutat ebből a börtönből!