Mi? Tényleg elaludtam? Már vissza is értünk a kastélyba? A vezető felőli ajtó nyitva, és Filipe eltűnt. Erőteljesen megdörzsölöm a szemem, és kiküzdöm magam az ülésből, majd egy napernyő alatt egy kis asztalt találok a teraszon. Körülnézek: senki nincs itt. Odasétálok az asztalhoz. Egy egyszemélyes könnyű fogást helyeztek ki rá. Vajon hol van az apám? Amíg várok, egy nagy pohár vizet töltök magamnak, és mivel nincs senki, aki megmondja, hogy mit tegyek, elcsipegetem az előttem lévő sajtokat és a finom gyümölcsöt. Jobban érzem magam, így eldöntöm, hogy elmegyek megnézni a lovakat. Hiányoltam őket!

Világos, hogy el kellett szalasszak valamit, mert amit találok, teljesen ledöbbent. Hannibal már visszatért, és szőrén üli meg Mishka-t! És mezítláb van, ráadásul egy pólóingen meg egy lovaglónadrágon kívül nem visel semmit! Hitetlenkedve a karám felé sétálok, de Apám csendesen int felém, hogy el kellene mennem. Oh, zavarom őket? Csendben, Hannibalt figyelve eltávolodom. Teljesen egyenesen ül, a kezeivel Mishka sörényét szorítja, aki pont olyan mozdulatlan, mint a lovasa. Hannibal a távolba mered, a mellkasa olyan ütemben emelkedik és süllyed, ami világossá teszi, hogy kényszeríti magát a nagyon lassú lélegzésre. Apám nagyon halkan beszél. Nem tudom, hogy mit mond, de azt éppen ki tudom venni, hogy Hannibal bólint a fejével. Mishka lassan elkezd sétálni. Lovasa kezei vadul húzzák a sörényét, mintha csak a gyeplő volna, de a szelíd Mishka nem tűnik ingerültnek, és folytatja az apám körül rótt köröket. Lépésről lépésre, Hannibal teste ellazul. Leengedi a kezét, ellazítja a medencéjét, és kezd inkább a lóval mozogni, mint ellene. Egy kis idő után Apám arra kéri Mishka-t, hogy forduljon meg, és haladjon a másik irányba. Hannibal lábai újra remegnek, a keze és a sarka kezd felemelkedni. De a ló szabályos mozgása és apám tanácsa megnyugtatja, és lazítani kezd. Apám megdicséri, de ez a fejlődés nem elég neki. Arra kéri, hogy engedje el a sörényt, és tegye a kezét a fejére. Kitartónak kell lennie, míg Hannibal beleegyezik; és amikor a kísérleti lovas végre a fejére teszi a kezét, és rájön, hogy a ló nem reagál, hanem engedelmesen tovább baktat, a félelem az arcán meglehetősen kellemes meglepetésnek ad helyet. Kicsivel később Apám valami másra kéri. Teljesen világos, hogy ez nem tetszik Hannibalnak, aki leereszti a kezét, és megrázza a fejét. Apám megállítja Mishka-t, és feléje sétál. Egy rövid vitájuk van Hanniballal, aki végül beadja a derekát. Miközben apám fogja az egyik lábát, ő előrehajtja a mellkasát, majd bizalmatlansággal és majdhogynem undorral az arcán átöleli a ló nyakát. Mishka – milyen jó fiú – megengedi ezt, és látom, hogy Hannibal háta egy kissé ellazul. Aztán Apám arra kéri Mishka-t, hogy kezdjen újra lépni, és mellette halad néhány lépés erejéig, majd fokozatosan elengedi Hannibal lábát. Hannibal először megdermed, majd fokozatosan elengedi magát, és végre még azt is megengedi a lónak, hogy körbe sétáljon vele a hátán, bármiféle ellenkezés nélkül. De mivel apám szándékosan utasítások nélkül hagyja, Mishka, mint minden jó természetű ló, úgy dönt, hogy legelészni kezd, az egyik fűcsomótól a másikig lépve. Hannibal mozdulni sem mer, míg apám nevetésben nem tör ki, és azt mondja Hannibalnak, hogy most már felegyenesedhet, és akár le is szállhat a lóról, ha akar.

Csendesen elillanok, és olyan beszélgetésfoszlányokat hallok, amelyekben a „merev, légzés, magabiztosság, kitartás, cél, Zaldia” szavak gyakran előfordulnak. Ha Hannibal célja az, hogy hamarosan képes legyen meglovagolni és valóban uralni egy olyan lovat, mint Zaldia, tényleg le kell vetkőznie az elővigyázatosságát…

Körülnézek Mysh’-t és Zaldiát keresve. Ah, a saját legelőjükön vannak, olyan távol Mishka-tól, amennyire csak lehetséges. Gondolom apámnak távol kell tartania őket, így nem zavarják meg az új Mishka - Hannibal társulást. Mindkettő csendesen legelészik, és úgy tűnik, Zaldia kezd lazítani ebben az új környezetben. Ez nagyon boldoggá tesz. Kinyújtja erős nyakát, beleszaglászik a sós levegőbe, és megrázza a sörényét. Nézem a hullámzó izmait, ahogy néhány lépést tesz az óceán felé. Ő az erő és az elegancia keveréke. Igazán fenséges. Ki ismerné fel azt a sebesült, girhes vad mént, akit néhány évvel ezelőtt befogadtunk, és aki oly őrült volt a dühtől?