Tábornok, talán elbuktam a rám bízott küldetésen?

Fáradhatatlanul lovagoltam dél felé ezen a vidéken. De egyszer csak nem tudtam tovább haladni, barbár törzsekre bukkantam: érthetetlen nyelven beszéltek, s kiderült ellenséges szándékuk. Időnként a kardomat kellett használnom, hogy utat törjek magamnak, az emberi kontaktusok elkerülése mellett döntöttem. Tovább a hegyeken, völgyeken és síkságokon, amely egy hatalmas kiterjedésű tengerhez vezetett.

Nem volt más választásom, a parton kellett haladnom nyugat felé, annak reményében, hogy ha ezt leküzdöm, folytathatom tovább utamat dél felé. Találtam egy kikötőt, ahol néhány kereskedőhajó állt. Az egyik kapitány mutatta, hogy ha adok pár aranyat, átkelhetek az egyik hajóval, de a lovam nem jöhet. Sajnálkozva, de szabadon bocsájtottam. Kezdetben élveztem a gördülő hullámokat, majd sok-sok mérföld után megtámadt minket egy gálya.

A kalózok kegyetlenek voltak, s ugyanolyan ravaszak is. 

[folyt.]