Fél óra tempós séta után elhagyjuk az alacsony mennyezetű folyosót, és a szomszédos Deir el-Suryan pincéjében találjuk magunkat. Felmászunk a lépcsőn, ami a kihalt ebédlőbe vezet, majd egy nagy udvarra érünk. Az éjszakai félhomályban is tudom, hogy a két magas, a zömök torony Qasr tornya, a kolostor bejárata, fehér kockák számokkal az apró nyílásokban. A felvonóhíd leengedett, amelyek a középkori várakra emlékeztetnek. A kis kupola tetején nagy háromágú kereszt emelkedik ki belülről, a megerősített külső falból. Még több kápolna. De hol találunk majd egy élő lelket az éjszaka kellős közepén?

Az egyik kápolnából apró, villódzó fény szűrődik ki, mintha gyertyák lennének, John arrafelé veszi az irányt. Az ajtó nyitva. Levesszük cipőinket, s besétálunk a főhajóba – a Kórus felé – mögötte egy nagy fa boltív. Ámulatba esve nézem a falakat borító freskókat, majd a fél kupolára nézek: színei kifakultak az idők során, de még mindig valamiféle fenségességet sugároz.

Észreveszem a próféták, angyalok, arkangyalok, szentek közti hasonlóságot a barlangban talált egyiptomi festményekkel, mintha a buzgó hívők hite nem változott volna évszázadokon át. John oldalba bökött a könyökével, ez rántott vissza a valóságba, megérzem, hogy mit akar mutatni, és én is egy csoport rémült szerzetesre figyelek fel az árnyékban, a Kórus mellett.

„Bocsásd meg betolakodásunkat, Testvéreim, ne féljetek…”

Ezután meghallgattam John magyarázatát, amit szigorú elhivatottságának tekintett, és megnézte a felvételt a telefonját, Kyrillos testvér lehajtott fejjel, csukott szemmel mormolt egy imát. Aztán egy mély lélegzetet vesz, megfordul és minket bámul.

A mi pátriárkánkat, II. Tawadros Atyát, azonnal tájékoztatni kell. Ő dönti el, mit kell tenni Zakariás testvérrel és a felfedezett barlanggal. Kérem, adja ide a telefonját, és várjon.

Elhomályosodott szemeink előtt rámutat a nagy ikonra, amin Krisztus látható a kereszten, édesanyja, Mária a jobbján, és János apostol a bal oldalán. Ujjaival megszorítja Krisztus aranyglóriáját, a festmény legfényesebb részletét, és a fatáblában az ikon elmozdul, e rejtett mechanizmus révén felfedve egy másik szobát.

Álmodozva ezt mormolom: „A legféltettebb titkok a szem elől rejtve maradnak…”

Amikor a tábla bezárul Kyrillos testvér mögött, John feláll, és tesz néhány lépést, hogy kinyújtóztassa lábait. Megáll az ikon előtt, s vet rá közelebbről is egy pillantást. Hangosan beszél, mintha csak előadást tartana a bizánci művészetekről.

„A kereszt a kapcsolat ég és föld között, az akasztófa az élet fáját és Krisztus szenvedését, majd feltámadását szimbolizálja a Golgotán állva, ’a koponyák helyén’. A barlangban fekszik Ádám koponyája, az első emberé, akinek el kellett vetnie magjait, és meg kellett halnia, hogy meghozza gyümölcsét…”

John hirtelen felkiáltott, és felém rohant, szeme majd kiugrott a helyéről.

"Leyla, gyorsan, ki kell jutnunk innen azonnal!!!"

"Beléd meg mi ütött?”

A titok az árnyékba van rejtve! A koponya ugyanaz a H embléma, amit a Hannibal Corp használ! Kyrillos testvér is neki dolgozik!

Minden olyan gyorsan történik, ahogyan a homok áramlik ki egy törött homokórán. Hallom egy autó búgását, a motor zúgásából arra lehet következtetni, hogy gyorsan közeledik. Fénysugarak törik meg az éjszaka sötétjét, az iroda ablakait teljesen bevilágítják. Az ikon megmozdul és Kyrillos testvér tér vissza egy automata pisztollyal a szomszédos szobából.

„Oda kellett volna adni a tárgyat Zakariás testvérnek. De te túl okosnak hitted magad, és megzavartad a tervet…”

Most ezt nem értem! Láttam, hogy John Zakariás tenyerébe teszi a mintás kis dobozt, de Kyrillos testvér mást mond. És John miért ilyen közönyös még mindig?

„Ki ő? A pátriárka, vagy maga a drága John Fitzgerald Hannibal?” Kérdezi hűvösen John, s lassan Kyrillos testvér felé halad. – „Hogyan sikerült megvesztegetnie? Valami szuper védelmet nyújtana a kis csoportjának? Vagy el tudja temetni a szörnyű titkot, ami soha nem fog napvilágot látni? Vagy egyszerűen csak felajánlott pár milliót? ”

A szerzetest meghökkentette John válasza, s egy lépést hátrált.

„Nincs értelme ellenállni. Mr. Hannibal embere pár másodpercen belül itt lesz, hogy figyeljen rátok. Add ide az igazi háromszöget, és nem lesz szükség felesleges vérontásra.”

Egy hülye bábnak érzem magam ezt a párbajt nézve, nem igazán tudom követni. Milyen háromszögről van szó?

John becsúsztatja kezét bal farmerzsebébe, és előhúz egy ugyanolyan mintájú dobozt, amit Zakariásnak adott. Megrázza, a háromszög ott csörög a belsejében, tovább közeledik a szerzetes felé.

„Ezt akarod? Jól van, nyertél.”

A szerzetes habozva kinyújtja kezét. John villámgyorsan a szerzetes kinyújtott tenyerébe helyezi a dobozt: a szerzetes karjait összezárja, ő felkiált a fájdalomtól és eldobja a revolvert. John nekem dobja a mintás dobozt, és tovább birkózik a szerzetessel, akinek sikerült kiszabadulnia a szorításából, s megpróbálja felvenni a fegyvert. John kirúgja a térdeit, amitől a földre zuhan. Amikor már a padlón van, egy ütést mér a tarkójára. Parancsra pár fegyveres férfi ugrott ki az érkező terepjáróból az udvaron, John megragadta a kezemet és magával rántott az irodán át az épület hátsó részébe. Világossá vált, miért viselkedett olyan furcsán John. Gyanús volt akkor is, amikor Zakariás testvérnek adta a hamis háromszöget. Hatalmas kockázat, gondolom magamban, rohanva a hátsó kijárathoz, egy kis udvart látok fallal körülvéve. A faltól néhány méterre észreveszek egy lépcsőt, rohanunk tovább a lépcsőhöz. Már majdnem elérjük a tetejét, amikor reflektorfény irányul ránk és valaki jeges hangon ránk kiált: "Ne mozduljanak! Körbevettük magukat. Tarkóra a kezeket!"

Látom a gyorsan közeledő árnyékokat. Szívem hevesen lüktet, még egy lépcsőfokkal feljebb mászom, és egy lövedék csapódik be a sziklába a lábam előtt. Oké, megértettem. Lassan azt teszem, amire utasítottak, de előtte Johnra pillantok a korlát felett. Ugranunk kellene?