Egész utazás alatt dühömben fortyogok. Ez az ember, Hannibal, olyan hatalommal rendelkezik, hogy azt csinálhat, amit csak akar - büntetlenül. John és Battushig felvilágosított, hogy senki, még a helyi rendőrség és az amerikai nagykövetség sem venne komolyan minket. Utálom a diktátorokat. De mint minden diktátor, ő is csak ember, kell lennie valami gyenge pontjának. Csak meg kell találnom, és ellene fordítanom. De addig is, meg kell adnom neki, amit kér. Legszívesebben üvöltenék. John, mint mindig, pragmatikus, egy mintás dobozba helyezi a háromszöget és becsúsztatja egy kis hátizsákba a vizes palack és egyéb dolgok mellé. Komoran néz, s egy szót sem szólt, miután elhagytuk Kairót.

A Saint Bishoy kolostor úgy néz ki, mint egy kísérteties látomás Ozirisz szemében, a nap éjjelén. A bársonyos égen hidegen világító csillagok ragyognak, a néma épületeket hamuszín, szürke és patinás ezüstfény veszi körül. Ahogy várjuk a jelet a sötétben, a kolostor udvarán, hirtelen előtűnik valami az árnyékból, akár egy szellem. Elfojtom kiáltásom, és felismerem Zakariás testvért, lépteinket visszhangját elnyeli az agyagtalaj.

"Elhoztad, amit kértünk?"

Kérdezte jeges, fenyegető hangon, megborzongtam. John bólintott a hátizsákjára mutatva. Zakariás testvér fenyegetően Johnra nézett, de ő nem hátrált meg, tartott a szemkontaktust. A szerzetes int nekünk, hogy kövessük őt, s átmegyünk az udvaron, át a Szüzek templomán az ebédlőbe. Majd felmászunk egy szűk lépcsőn, s elnyel minket a sötétség. Síri csend mindenhol, a hátamon is feláll tőle a szőr. Vagy csak a félelem miatt. John a telefonjával világít, és Zakariás testvér is bekapcsolja zseblámpáját egy pillanattal később. Nem nyugtatott meg túlságosan ez a hirtelen fény sem. Követem a két férfit a poros, doh szagú folyosón. Amikor elérkezik egy ajtóhoz, John azt kérdezi:

"Uram... vagyis... Atyám, ez az a barlang, ahol a Saint Bishoy talált menedéket magának?"

"Nem." - mondja fáradt hangon Zakariás testvér. - "Ezek csak olajos pincék."

"De a 19. században még nem fedezték fel a kéziratokat a barlangban, amit a Szíriából és Bagdadból menekülő szerzetesek hagytak itt a 8. században? A kéziratokat Leyla találta a barlangban, amit már ön is megtalált, azok is ugyanebben az időszakban keletkeztek?"

Zakariás testvért meglepte a kérdések sora, egy pillanatra ledermedt, és zöld-arany szemével Johnt kereste, csak ezután válaszolt:

"A harmadik század végére nyúlnak vissza. De miért érdekel ez téged annyira?"

"Van valami kapcsolat ezen kéziratok és a fém háromszög között, ami után érdeklődik John Fitzgerald Hannibal?"

A szerzetes arca elsötétül, és olyan, mintha valakinek a hátunk mögött beszélne.

"Azt írták: A legféltettebb titkok a szem elől rejtve maradnak..." - Démoni nevetése hangzik fel hirtelen, és visszhangzik a folyosó falairól. - "De te, lovag, tévesen ítélsz meg engem, és az üzenet tartalmát. Szemfényvesztés! Mint egy hülye nő..." - Zakariás testvér gyűlölete mindent elborít, akár a tüzes láva. Ha ez az ember dühös és csalódott, sokkal veszélyesebb, mint egy kobra, annyira megrémít, hogy John karjába kapaszkodom, és odasúgom neki:

"A... add oda neki gyorsan a háromszöget, John!"

"Nem, nem! Ha Mr. Hannibal egymillió dollárt ígér a háromszögért cserébe, akkor neki is ide kell adnia, kövess!" - bemegy és magával ránt a folyosóra, amíg el nem érünk egy zárt faajtóhoz, a szerzetes elővesz egy nagy kulcsot és haragosan kinyitja.

"Szeretnétek látni a barlangot, ahol a Saint Bishoy keresett menedéket? Ragaszkodom hozzá. A túra ingyenes! Egy lánc lógott itt, amihez hozzáerősítette a haját, amíg meditált, hogy el ne aludjon, és így várta Istentől a látomást. Egy látomást!!!" - újra felkacagott.

Tovább követjük, ahogyan mélyebbre sétál a szentek barlangjában, felvesz egy fekete táskát és felém nyújtja. Felfedezek közben egy fekete kereszt tetoválást a csuklóján, egy kopt kereszt , mellette számos duzzadt heg. Szkarifikációnak (hegtetoválás) néz ki. Borzongás fut végig rajtam. Anélkül, hogy ránézne, John benyúl a hátizsákjába és előveszi a dobozt, amiben a háromszög van, s a szerzetes tenyerébe helyezi. A szerzetes körülfogja markával és a zsebébe csúsztatja. Aztán olyan gyorsan, mint egy kígyó, felkapja a táskáját és kirohan a barlangból, ránk csapja az ajtót és kulcsra zárja.

Megbénultam a félelemtől, de ugyanakkor meg is könnyebbültem, hogy eltűnt a közelből a pszichopata szerzetes. Johnhoz fordulok, meglehetősen kellemetlen dolgok kavarognak a fejemben. Tudva, milyen sportos, miért nem próbálta megállítani a szerzetest egy judo mozdulattal vagy karate rúgással, vagy akár fejeléssel. Akkor nem lennénk bebörtönözve, mint valami idióták.

John feltartja a telefont, mintha olvasna a gondolataimban.

"Felvettem, amit mond, a beismerését."

"Ó, tényleg? És ez segít kijutni ebből a lyukból?"

"Nem, de később még hasznunkra válik, gyere, kövess." - John lehajtja a fejét és tovább sétál befelé a barlangba, majd letérdel, és kitolja a fából készült kisebb ajtót, ami egy második alagúthoz vezet, sokkal szűkebb, mint az első.

"A szerzetesek mindig felkészültek egy betöréssel szemben. Mindig volt egy menekülőút, ahol elhagyhatják észrevétlenül a kolostort. Ha követnél..."

"De Zakariás nem számít rá, hogy mi megtaláljuk ezt a menekülési útvonalat?"

"Valószínűleg de. Talán úgy képzelte el, hogy elég előnyhöz jut, hogy a pénzt elrejtse egy biztonságos helyen. Mit meg nem tesz valaki egymillió dollárért..."