Egyenesen előre irányítottam Altairt, majd elkezdtünk lassítani, először ügetésben, majd csak lépésben haladtunk tovább. Lovam rázta a fejét bosszúsan és hangosan fújtatott. Már éreztük a közeledő gép okozta szelet, majd egy tompa puffanással leszállt a hóban, pár méternyire tőlünk. Altair rémítőnek tartja a betolakodót, beleszippant a levegőbe, és hegyezi a fülét minden irányba. Izmai ismét megfeszülnek, kész szembeszállni, vagy éppen elmenekülni az előttünk álló potenciális ragadozótól. Megsimogatom, s gyengéden beszélek hozzá, hogy megnyugtassam, közben azt vizsgálom, de ennek ellenére érzem a benne rejlő feszültséget. Megnézem közelebbről is a gépet, sílécek vannak a talpára erősítve, és áramvonalas, akár egy James Bond jet, a gép oldalán rajta a Hannibal Corp. logója, a H betű belsejében egy szabályos háromszöggel. A motorok zaja elhalkul, majd a pilótafülke oldalsó ajtaja kinyílik, ezzel egyidejűleg a rámpa is csendben a földre ereszkedik. 

A pilóta leveszi sisakját, napszemüvegét és lesétál a rámpán. Megszorítom Altairt lábaimmal, azt sugallom neki, hogy sétáljon oda az új jövevényhez, de lovamnak mintha földbe gyökerezett volna a lába, nem hajlandó mozdulni. Én ragaszkodom hozzá, de mindhiába, a végén inkább leszállok és odasétálok egyedül a pilótához. Még mindig érzem mögöttem lévő paripám bizalmatlanságát és szorongását, aki szabályosan toporzékol patáival. Próbálom megnyugtatni, de ő üget továbbra is oda-vissza. Vetek egy közelebbi pillantást a magas alakra, aki éppen felém közeledik. Annak dacára, hogy kicsit sántít, hihetetlen önbizalmat sugároz, és ez nem csak az elegáns, finoman kidolgozott nyugatias ruházata miatt tűnik így, amely könnyű és meleg egyben, vagy a drága túracipője miatt. Sűrű fekete haja van és gondosan nyírt szakálla. Lassan közeledünk egymáshoz, akárcsak két cowboy a western filmekben, akik le nem veszik egymásról a szemüket közben. A bal kezem ösztönösen a nadrágzsebembe dugtam és megmarkoltam a hengert - mintha csak egy pisztoly volna. Szembetaláltuk magunkat egymással, mintha egy halálos párbaj venné kezdetét. Úgy érzem, hihetetlenül kifulladtam. Vajon ki fog először lépni?

A pilóta kinyújtja kesztyűs kezét, én is ösztönösen, udvariasságból odanyújtom remegő kezem. De itt más a helyzet, kezével megállít, és felfelé fordított tenyérrel mutatja, hogy adjam neki oda a tárgyat, amiért jött. A jobb kezem lassan visszahúzom az oldalamhoz, és vonakodva kihúzom a zsebemből a hengert, majd a tenyerébe helyezem. Amint meglátta a palackot, a pilóta elvesztette érdeklődését irántam. Ujjai összefonódnak a henger körül, és ő vigyorogva felpillant rám jeges tekintetével napszemüvege mögül. S csak ezután szólal meg rekedtes hangon, azonnal felismerhető akcentussal - ekkor döbbenek rá, hogy maga John Fitzgerald Hannibal áll előttem! 

"Nagyon hálás vagyok neked. Ez a tárgy nagyon értékes... a tudomány számára."

Nagyon sok mindent szeretnék tőle kérdezni, mert azt akarom, hogy jobban megismerjék ezt a hengert, a rá vésett szimbólumokat és hogy honnan jött, de én csak állok ott előtte tátogva, mint valami hülye hal. Amikor Mr. Hannibal a kezembe nyom egy vastag borítékot én csak rázom a fejemet és valami ilyesmit motyogok:

"Nem, nem, nincs szükségem rá. Ez... ez majd a tudomány után."

Mr. Hannibal csak kuncog és megpróbálja becsúsztatni a borítékot az ingembe. Ebben a pillanatban, Altair nyilvánvalóan úgy gondolja, hogy megtámadnak éppen, és vadul nekiront Mr. Hannibalnak, aki megbotlik és a földre zuhan. Ez nem olyan játékos incselkedés volt, amikor velem játszik, ezt a támadást komolyan gondolta. Orrlyukai kitágultak, fülei hátra simultak, ő kész volt irgalom nélkül megharapni vagy megtaposni a vélt támadómat. Rohantam Mr. Hannibalhoz, hogy felsegítsem, de vérfagyasztó kifejezés terült el arcán, visszahátráltam egy lépést. Hannibál falfehér, de feláll, s gyűlölködve elővesz zsebéből egy vékony teleszkópos gumibotot, hirtelen felemeli karját és ostorként használja a botot Altair ellen hihetetlen kegyetlenséggel. Egy hosszú, vérző csík jelenik meg lovam nyakán. Én gondolkodás nélkül Mr. Hannibal és Altair közé vetem magam, ő újra kezét emeli és lecsap, ami most az arcomat éri Altair helyett. 

"Álljon! Kérem! Ő nem fogja bántani!"

Mr. Hannibal csikorgatja fogait és orrlyukai kitágulnak. Rángatózás futott végig arcán. Én óvatosan Altair nyakára tettem a kezem, és súgtam neki pár nyugtató szót, anélkül, hogy levettem volna a szemem Mr. Hannibalról. Lassan Mr. Hannibal is megszólal suttogva:

"Javaslom, hogy többé ne engedje közel hozzám!"

Végigsimítok Altair nyakán, homlokán, és egy éles füttyszóval arra sarkallom, hogy menjen távolabb. Altair először csak hátralép, majd megfordul és gyorsan elüget lobogó farokkal, hátracsapott fülekkel, s biztonságos távolságban megáll. Még mindig elmondható róla, hogy dühös és támadásra kész, legalábbis gyanús a mozgása, de tudom, hogy engedelmeskedik nekem. Mr. Hannibal lejjebb ereszti fegyverét, de nem teszi el. Sétál a gépe felé, fel a rámpán, ezután csukódik a pilótafülke ajtaja mögötte. A gép elindul, a motor felhördül és kíséretében Altair is dühösen nyerít. Félelem öntött el, lábaim remegnek, mint a nyárfalevél. Megütöm magam és azt mondom magamnak, már a nehezén túl vagyunk. Mélyeket lélegzem, és az összezavarodott lovam felé veszem az irányt. 

"Én... én... menjünk!"

Anélkül, hogy egy pillantást is vetettem volna a bankjegyekre, elrepült a boríték, amikor Mr. Hannibal elesett, és összedörzsöltem egy maroknyi havat, hogy megtisztítsam Altair sebét. Aztán visszatértem a táborba gyalogosan, ez a találkozás teljesen levertté és idegessé tett, úgy festhetek, mint egy szegény magányos cowboy.

Amikor megérkeztem a táborba, már mindenki ébren volt egy ideje, és mindenki a munkájára koncentrált különösebb figyelmet nem szentelve nekem. Altair elment, hogy igyon a folyóból, Én pedig nehéz szívvel az üres jurtában maradtam, kezembe vettem a laptopot , még pár dologra szükségem lesz, hogy visszatérhessek Ulan Batorba. Ha sietek, fel tudok szállni holnap az egyetlen buszra, ami odaindul. Beszélnem kell valakivel a történtekről... de a családomból sajnos senki nem tud segíteni.