IV. fejezet

Az elmém harcol, én mégis az ágyban fekszem tehetetlenül és annyira haszontalannak érzem magam. Az egyetemi osztály elhomályosul, a zajok lassan elmosódnak és egyszerűen képtelen vagyok figyelni. Túl nagy a kísértés. A világhálón sikerült összegyűjteni néhány információt a jégbe fagyott lóról. A médiában többnyire csak feltételezések vannak, a tudomány rejtve marad. Mi lenne ha visszamennék a szakadékhoz, és megfigyelné ma  természettudósokat és paleoantropológusokat? 

Ne nevess. Nem úgy értem, hogy személyesen mennék, ez lehetetlen a jelenlegi állapotomat tekintve. De mivel hihetetlenül fejlett felszerelése van a Tudományos akadémiának, köszönhetően a nemzetközi szponzoroknak, biztosan kell lennie ott egy state-of-the art kamerarendszernek, amely akár messziről is lehetővé teszi a ló tanulmányozását. Bárcsak be tudnék lépni a rendszerbe, természetesen rejtve, és online tanulmányozhatnám én is! Tudom-tudom. Oyunbileg, egyetemi barátom kicsit idősebb, min én és segítségemre lehet, ő az optikai hálózatokra specializálódott informatikus. Egyike azoknak a nagy elméknek, akik nem hagyják el Mongóliát jóval nagyobb fizetés reményében. Biztos vagyok benne hogy segít majd nekem és sikerülni fog rácsatlakozni a labor hálózatára. Máris felveszem vele a kapcsolatot.
Oyunbileg zilált arca jelenik meg a képernyőn, grimaszol rám a képernyőn keresztül. Nevet mint egy hiéna kinézetem láttán, és viccesen megkérdezi hogyan sikerült felvenni az orrom. Nos, igen, mint számítógépes szakember, nagyon intelligens és művelt, de a humora hagy némi kívánnivalót maga után. Ennek ellenére azt ígérte, hogy úgy rendszerezi a dolgokat számomra, hogy hozzáférhessek a kamerahálózathoz a laptopomon keresztül. Egy kis időbe fog telni, azt még nem tudja pontosan, mennyibe. Hálásan megköszönöm neki, és újra az egyetemi tanteremre próbálok fókuszálni. De a szemhéjaim egyre nehezebbek, minden igyekezetem ellenére a függöny leesik, és én elkezdek sodródni az álmok világába.

Marilyn Manson kiált átkokat a fülembe, pihenésem nem tartott sokáig. Szívem hevesen lüktet, megpróbálom irányítani magam és felkészülök visszavágni annak a pszichopatának, aki ilyen brutális módon ébresztett fel. Hát persze, Oyunbileg! Hiéna-szerű nevetése elnyomja a zenét, mielőtt gyorsan kikapcsolnám. Egy másik rohadt tréfa Oyunbilegtől, de megbocsátok neki, amint megjelenik az ablak a képernyőn, ami értesít, hogy a kis zseninek sikerült csatlakoztatni a laptopom a kamerahálózathoz és betekintést nyerhetek az ideiglenes laboratóriumba, az Altai-hegységben! A szakadék jeges széle úgy néz ki, mint egy bűntény helyszíne, fekete-sárga csíkos szalaggal val elbarikádozva a nem kívánatos betolakodók elől. A barlangászok kivájták a jég belsejét és összegyűjtötték a mintákat bizonyítékként, ha esetleg fény derülne még valamire, jelentős szerepük lehet. A többiek hordozható radiológiai eszközökkel fotózzák a lovat minden lehetséges szemszögből.
Az ideiglenes laborban, egy maszkos férfi sebészeti elemzéseket végzett. Nem tudok gondolkodni és magamon segíteni, amíg folyamatosan a szemem előtt van Jargal. Ott van, csipesszel szedeget valami gyémánt-mintázatú ruhadarabot, üveglapra helyezte, majd levágott egy darabot szikével ebből a különös anyagból. Ezután beledobta a mintát egy kémcsőbe, amiben félig víztiszta folyadék volt és behelyezte egy kerek gépbe. Ahogy lezárta a gép fedelét, az hirtelen rám villant: ez a szövetdarab nem valami bohócjelmez, hanem a kígyóbőr, ami kapcsolatba kerülhetett az én rögtönzött csákányommal. Ha jól emlékszem, még akkor is a kezemben tartottam, amikor a bátyám megérkezett. Ha megtalálom, el tudnám vinni a tudósoknak személyesen.

Erőlködnöm kell, hogy ne grimaszoljak a fájdalomtól, de leteszem a laptopot és felkelek az ágyból. Ó, csak egy alsó van rajtam... Körülnézek a jurtában, hátha megtalálom a hengert. Első pillantásra nem találtam, sem a komódon, sem édesanyám nagy szekrényén. Talán a testvérem komódjában? Lassan sétálok a komód felé, kinyitom, de nem találom a ruhák és régi magazinok között. Lehet az egyik húgom "vette kölcsön" az új játékom? Nem, nem látom a képes könyvek, babaruhák és lányos cuccok között. Nem lehetek ilyen hülye! A saját szekrényemben még nem is néztem!  Lihegve megfordulok, mint egy öreg ló, akit megnyomorított a reuma és kinyitom a szekrény ajtaját. Felül jobb oldalon van egy deel (hagyományos mongol ruházat), most látom, hogy kimosták és összevarrták. Nagyanyám fenomenális! Az alkalmat megragadva felveszem, bár a sok kötszer alatta eléggé eltorzítja. És elég hideg is van itt a jurtában. Ahogyan pakolom a ruháimat, valami egyszer csak csilingelve leesik. Sikerült elkapnom az uszonyszerű kötésemmel, óvatosan megvizsgáltam. Annak ellenére, hogy kalapácsként használtam a jég feltöréséhez, nem volt túl kopott. Felszínén furcsa vésett szimbólumok láthatóak, és úgy tűnik a vége le van zárva egy fém kupakkal. Vajon mi lehet a belsejében? 

Képzeletembe visszatérve: lehet hogy a titokzatos henger egy térképet rejtett, ami megmutatja az eldugott kincseket? Vagy nyers gyémántokat? Esetleg egy ősi ereklyét, ami hatalmat, hírnevet és szerencsét ad megtalálójának? Igyekszem lecsavarni a kupakját. De olyan ügyetlen vagyok! Gondolkodom, hogyan is távolíthatnám el a kupakot. Nem a körmeimmel, ez már biztos. Fejszével vagy fűrésszel lenne sem célszerű. Jobb híján keresek egy fogót, amivel száraz trágyát tarthatok a sütőbe. Tartom a fogót a kezemben, a henger pedig a térdeim közt. Ha felhevítem, talán le tudom csavarni valahogy, de a fogó csúszik, én pedig nem vagyok elég erős, hogy megtartsam. Próbálkozom újra és újra, mígnem sikoly hallatszik.

"Tűz!" 

Mielőtt még észrevehettem volna mi történik, egy vödör hideg vizet borítottak az ölembe. Annyira koncentráltam a feladatra, hogy észre sem vettem, mennyire közel van a sütőhöz a deel széle, ami lángra kapott.