III. fejezet

"Végre felkeltél?"
Hallottam ahalk, édesen hívogató hangot. Úgy érzem valaki simogatja a karomat, a szívem is hevesebben ver. Ő Salonqa, a kedvesem, a lány akit régóta szeretek és akinek ezidáig nem mertem beismerni iránta táplált érzelmeim. Azt hiszem, továbbra is úgy teszek, mintha aludnék. Ujjacskák szaladnak végig a hasamon, kissé csikis, kénytelen vagyok kinyitni a szemem, majd elkezdünk nevetni. De kiáltásom töri meg a nevetést - "Áúú"
Ó sajnálom, mondta Salonqa bocsánatkérően. - "Elfelejtettem, hogy eltört."

Az emlékképek elmosódtak az esésemről és megmentésemről már. Kórházban lennék? Nem, az kizárt. A falak körülöttem fából vannak, olyan rácsozással, mint a jurtánké, felakasztva színes és változatos minták és mintha a levegőben Horhog illata terjedne, zöldségekkel és bárányhússal. A gyomrom máris türelmetlenül korog.

"Ó, ez nem is olyan szörnyű, lehetett volna rosszabb is." - mondtam kezem felemélse közben, amit már bekötözve találtam
Hmm. ezek szerint nem komoly és az orvosnak sem kell ideutaznia. Megúsztam néhány repedt bordával. De a fagyás... sajnos nem tudom használni az ujjaim többé gépelésre... és a lábujjaimat sem.
Salonqa kihúz egy tükröt a hátizsákjából, amiben megnézhetem zúzódásaim. Felmérem testemen a károkat. Nos, a testemen körös-körül kötések, kezeim és lábaim bepólyázva, és az arcom... fekete, lila és sárga színekben játszik a zúzódásoktól. Megállapíthatom, nem festek túl jól. Na de beszéljünk másról. "Hogy van a testvérem és Altair?"
"Jól vannak, és már alig várják, hogy lássanak! De még ágynyugalomra vagy ítélve, lazíts egy kicsit, hoztam neked egy ajándékot!" Salonqa valamit óvatosan a hasamra helyez. Hisz ez a laptopom, amit az egyetemen hagytam! Tudta, hogy ettől jobb ajándék nincs is számomra! De hogyan fogok tudni írni rajta?
"Az osztálytársaid végeztek rajta egy kis javítást." - újságolja vidáman - "Hangutasítások. Emlékszik ön valamire? Gyerünk, adja meg!" Már próbáltam ezt a programot, alkalmaznak néhány beszédfelismerő szoftvert, tutorialt is létrehoztak hozzá a nomád mongol gyerekeknek, akik akár a pusztákon és a magas hegyek közt is meg tudnak tanulni írni és olvasni ennek segítségével.
A kormányzónk hatalmas erőfeszítéseket tett, hogy egész Mongóliában elérhető legyen az internet, így akár az összes nomád tud csatakoznia  világhálóra, vagy bejelentkezni és onnan dolgozni és programozni. Ennek nagyon hálás vagyok, nem gond a távolság, így szabadon lehet elérni akár otthonról is a MIT által nyújtott tanfolyamokat. Én is szeretnék segíteni az országban élő gyerekenek ezen modell használatával.

Ez egy kicsit... nagyon - sok nekem. Úgy értem köszönöm Salonqának, aki Dukhan lánya, egy zord északi részen rénszarvarvas-pásztor, és a lánya most saját erejéből vált egyetemistává. Az ő szenvedélye a tanítás, és ez annyira fertőző, teljesen rám ragadt.
"Gyere, még nem is láttad az igazi meglepetést! Na gyerünk már!" Elpirultam zúzódásaim alatt és engedelmesen bekapcsolatam a laptopot. A laptop képernyője azonnal felvillan, felfedve az élő panorámaképet az egyetemi tanteremről Ulan Batorban. Az osztálytársaim izgatottan próbálnak felvidítani, mígnem közéjük lép a tanárom, Temudjin professzor és elcsitítja őket. - " Örülünk, hogy jól vagy!" - mondja bólogatva - "ez" - mutat a kamerára a falon - "azt jelenti, hogy nem fog hiányozni egy óráról sem, üdv újra a tanteremben!" Mondandóját befejezve eltűnik a képernyőről.
Ó, ez a csodálatos mongol diszkréció! Csak azt tudom mondani, hogy boldoggá tett ezzel a kedves, öreg tanár. Az asszisztense lehetővé tette számomra tanulmányaim folytatását bármilyen költség nélkül, hogy ne a szüleimnek kelljen mindent állni. Mindennel neki tartozom! Salonqa azt mondja, ő nem olyan mint a legtöbb, ő támogatja tanítványait a tanulmányaik befejezése után is. Így neki rendkívül nagy családja van, akik mind hűségesek hozzá és hálásak neki.

Á, egy "Info" ikona  képernyő felső részén. Egy szűrő van beprogramozva, csak megadom a keresési kifejezéseket és máris lapozgathatok a friss hírek között. Kinyitom hangparanccsal, és ez áll az egyik cikkben:
Egy hihetetlen feldezés elbűvelte az egész világot, mind a paleoantropológusokat és egyéb természettudomány-kutatókat. Miután egy tinédzser beleesett egy szakadékba Mongóliában, az Altai-hegységben, egy fagyott ló testét fedezte fel a jégtakaró alatt, amit mára azonosítottak, és az a fajta valószínűleg már rég kihalt. A testet jól tartósította  hideg környezet. Az Ulan Batori Tudományos Akadémia tudósai egy ideiglenes laboratóriumot is felépítettek a vidéken, munkájukat barlangászok is segítik.  A tudósok első becslései szerint a ló 2000-2500 évvel ezelőtt élhetett. A kutátsok folytatódnak a hegyekben, hátha rábukkanak még valami ősi leletre.

"Hé, ez Jargal" - kiált fel Salonqa hirtelen, rámutatva egy jóképű fiatalemberre a tudósok közt. Minden alkalommal egyre jobban néz ki!
A Jargal név hallatán fogaimat önkéntelenül is összeszorítottam, ő Salonqa volt barátja. Gyűlölöm őt, hogy ilyen Don Juan. Persze, ő neki lett végül kirakva a szűre a folyamatos hűtlenkedés miatt, de mégis sokat szenvedett. És attól félek, hogy talán még érez valamit iránta Salonqa... dühömben bezárnám ezeket a képeket, de annyira ügyetlen vagyok ezekkel a kötszerekkel a kezemen, hogy csak a laptopot sikerül lelöknöm.
"Nyugi!" - nevet Salonqa, és visszateszi a hasamra a laptopot. "inkább használd a hangod, ne a vaskos ujjaid! Nos, én megyek vissza az osztályba, hamarosan látjuk egymást!" - végül az arcomra lehel egy csókot, olyan gyengéden, akár egy pillangó. A szívem szárnyal, mint egy sas, szárnyaival majd' kitör mellkasom nyújtotta ketrecéből. Ha újra látom, biztosan bevallom neki, hogy mennyire szeretem.

Csendes kuncgás hallatszik az ágyam mögül, majd kiugrok az ágyból a meglepettségtől. A nagyanyám az egy csésze teával és sós tejjel a kezében. Itt ült mögöttem a jurtában egész idő alatt! Mosolyog, arcán a sok év alatt jó pár ránc keletkezett, de ezek csak a sok meghitt emléket képviseltetik. Nagyon lassan megitatja velem, pont mint amikor kisgyerek voltam. Ismét hálás vagyok a legendás mongol diszkréciónak, ami megment a kínos kérdésektől! De látom a szemében...