KEDVENCEINK NYÁRON - EREDMÉNYHIRDETÉS2015.07.28. 21:00, Seth
Ma végre kiderül, kinek a markát ütik az értékes vagy éppen kevésbé értékes nyeremények.
A játékra összesen 46-an nevezetek, közülük nagyon nehéz volt kiválasztani a 3 dobogós állatkát, ezért több szempontot is figyelembe vettem, jó pont volt, ha írtál történetet a kedvencedről, valami nyári hangulatot idéző kép volt, és még jó szögből is kaptad le bájos állatká(i)dat.
Sok töprengés után az alábbi eredmény született meg:
I. hely
Csoki, a szabadidejét csúszdázással töltő Mudi
"Én a két és fél éves mudi (ősmagyar terelőkutya) fajtájú kan kutyámmal neveznék. A neve Csoki. Tenyésztőtől hoztuk el fél éves korában. Ő maradt utoljára az alomból, a többieket már mind elvitték. Testvére a nagyszülemnél van falun, ahol állatokat terel. Amint elhoztuk Csoki testvérét, megsajnáltuk szegényt, hogy egyedül maradt, ezért pár nappal később visszamentünk érte és elhoztuk. Akkor még Rumli volt a neve, a Csoki nevet már mi adtuk neki. Ő egy nagyon mozgékony, szeleburdi kutyus. Imád száguldani, néha bepörög, olyankor fel-alá futkos a kertben, és nem könnyű lenyugtatni. Ez is az egyik furcsa szokása a sok közül, melyekből a képeken is láthattok néhányat. Mivel azonban sok képpel készültem, nem húznám tovább az időtöket, jöjjenek a képek... Nos, ő lenne Csoki:"
Gazdája: Vitéz2012
Nyereménye: Az 5. elem
II. hely
A második helyen két barát osztozik, Gigi és Gracey, akik nyáron is útra kerekedtek és sétáltak egy nagyot. Egyébként is kissé elfogult vagyok a mentett kutyákkal, hiszen az enyém is az, és tudom mivel jár újra megtanítani bízni őket az emberekben. Nagyon aranyos a történetük is, érdemes elolvasni.
"Tehát vágjunk is a közepébe. Ők itt a kutyusaim, mindkettő mentett állat, menhelyről fogadtuk őket örökbe; gondolom keverékek, fajtájukról nem tudunk semmit. Először csak egy kutyust terveztünk, de kaptuk a hírt a gondozójuktól, hogy van egy háromlábú, aki nagyon összebarátkozott a választottunkkal, és szinte nem hagyják el egymást a kennelben sohasem. Hát, mit is mondhatnék megesett rajta is a szívünk, így most ketten gazdagítják apró kis családunkat! : ) Mindkettő igazi kis egyéniség, mondanom sem kell sok időbe telt mire szocializáltuk őket, eleinte féltek az emberektől, de tudtuk mit vállalunk velük, mostanra pedig már el sem tudnánk képzelni az otthonunk nélkülük. A szürke bundájú rosszaság neve Gigi, játékos, nagyon makacs, öntörvényű kutyus, de a hasáért bármire hajlandó, így sikerül azért megzabolázni. A másik kutyusunk neve Gracey, sajnos az életéről, vagy arról, hogy mi történt vele mielőtt hozzánk került nem sok mindent tudunk. Mikor a gyepmester rátalált, már használhatatlan volt a lába, és csak vonszolta maga után. Az állatorvos szerint elütötte egy autó, vagy valaki jól elbánt vele és a sorsára hagyta, tekintve a hogy sok foga hiányzik. A lábát sajnos már nem lehetett megmenteni, ezért amputálni kellett. A sok megrázkódtatás után végül hozzánk került, ahol végre nyugodt szerető otthonra lelt. Nagyon bizalmatlan az emberekkel, gyanítjuk a sok rossz élmény miatt, a macskákat és a gyerekeket sem tűri meg maga mellett. Persze, ennek ellenére mi szeretjük olyannak, amilyen, hiszen a félénksége mögött egy nyugodt, kedves, szeretetre vágyó kutyus lelke bújik meg!"
Gadájuk: bambivagyok
Nyeremény: Bölcsek köve
III. hely
A harmadik hely egy szokatlan házikedvencé, ő Áfnyoa, egy tyúk a sok közül, aki mégis különleges valamiért - leveszi a lábáról az embert csillogó szemeivel és szelídségével.
" az én kicsi édes muci mucó macim: ÁFNYOA (Nem,nem elírás, Nyoa, azaz Áfnyoa) Vele van igazán versenyzős kedvem: Itt van a "Döglesztőenirtózatoscukkermukkernyoapofa" ez az,amitől mindenki csak imádni tudja őt, még ha a tyúkokat butának is tartja sokmindenki. Ő különféle trükköket tud. Pl: Felmászik a hátamra, Megölel,ha én is őt és hallgat a nevére, ő a kis csillagom, Nyoa Baby: <3"
Gazdája: Yellow Charlotte
Nyeremény: Poszeidón csomag
Rajtuk kívül még 5 szerencsés nyertes is van, sorsolás útján ők a következők:
Személyre szabott bemutatót nyertek:
• Nymphoman
• Regina020304
Medúza vére tételt nyertek:
• Adélka00
• nagybajusz
• Enci 2004
Az összes nevező képét megtekinthetitek ITT!
Köszönöm a részvételt minkenkinek, nagyon aranyos képek érkeztek mindenkitől! :) Aki most nem nyert, az se csüggedjen, lesz még rá bőven alkalom a közeljövőben!
|