A bemutató előnézeti képe:

A bemutató kódja, amit ki kell másolnod, majd beillesztened profiloldaladra HTML módban:

Épületek sokasága között siklom el, és amint átmegyek a kapun elérve az utat, a főváros ismerős illatai és hangjai bombázzák érzékszerveimet. Üdvözlet az izgalom és lassúság leírhatatlan kombinációjában, amely Kairó utcáin uralkodik. Nehéz kerülgetni a járókelőket, akik közül sokan az utolsó pillanatban ejtik meg a bevásárlást, még az éjszaka beállta előtt, és az imámok imádságra hívnak. A sűrű és sokszínű tömegben a hagyományos, és a nyugati ruházatok egyvelege látható. Pillantásom egy giccses és zsúfolt kirakatra siklik, egyidejűleg vannak itt modern, nyugati butikok is. Wafting étvágygerjesztő illatát érzem a standok mellett, s falafelt árulnak, sült csicseriborsó, meghintve fokhagymás mártással, citrommal és szezámkrémmel.
Ahouas, egy kávézó, ahová a férfiak járnak vízipipázni, egy egyiptomi változata is van a vízipipának és izgalmas játékokat játszanak, mint a backgammon. A járdák mentén videókazettás, CD-s, DVD-s standok sorakoznak, valamint hamisított változatai a nagy európai és amerikai márkáknak, vannak még halárusok, fűszerkereskedők, és konyhai bádogedényeket árulók is. Éppen hogy elkerültem az elém tóduló vizet, amit egy árus öntött ki a kirakat elé, hogy enyhítse a port. A közelben lévő cipész felháborodottan kiabál, amiért sár fröccsent a munkapadjára: kezdheti a munkáját elölről. De amikor veszekedés tör ki két férfi között, a vásárlók végül odahívják az árust. Ő erőltetett mosollyal újra megjelenik, azonnal elfelejtve az előbbi esetet. Végre sikerült eljutnom az úthoz, ahol egy taxis dudál, mint valami őrült, éppen próbál egy szamárral vontatott kocsit előzni, ami megnehezíti az utcai közlekedést. Haladok, ahogyan tudok, egy teherautó fekete füstöt köpköd, ezt is éppen csak elkerültem. Ahogy közeledek az útkereszteződéshez, dugóba keveredek, mindenféle jármű mindenféle korból, aztán áttérek egy szélesebb útra, ahol egy kicsivel gyorsabban tudok haladni.

Ó, ne! A forgalom teljesen leállt, itt ragadtunk, akárcsak egy rakás légy a nyitott mézes üvegben. A rendőr mutogat, fújja a sípját, amilyen hangosan csak tudja. Csütörtök esténként igazi rémálom a közlekedés Kairóban. Na jó, inkább egy másik útvonalat választok, még ha az kevésbé biztonságos is. Van egy másik lehetőség, hogy átvágok a Tahrir téren, másik nevén Felszabadulás téren, amelyen már oly sok vita lezajlott, többek közt a 2011-es egyiptomi forradalom helyszíne is... A forradalom engem is meglehetősen felrázott, mint a legtöbb fiatalt az én generációmból. Csak 14 éves voltam és felfedeztem a szabadság szelét, amely megdobogtatta szívünket, két eszme, lángokban álló utcák, mely mindkét oldalon véres összecsapásokba torkollt. Keserű parázs terített be mindent, majd "minden visszatért a normális kerékvágásba", azt tanították nekünk, legyünk óvatosak. Kockázatos, de vajon a legjobb módja az emelvény tetején állva szónokolni? Hallgattuk a rádiót és néztük a közösségi híroldalakat, de kiábrándultságunk ellenére még mindig él bennünk a remény, hogy képesek vagyunk jobb hellyé tenni a világot.

"Yallah! Mozogj már, te idióta!" - Gondolataim közt elmerülve észre sem vettem, hogy a járművek ismét elkezdtek araszolni, olyan sebességgel, mint a meleg karamell. Türelmetlen dudálásokkal, és agresszív megnyilvánulásokkal kísérték a vezetők a folyamatot, a bunkó beszólások miatt minél gyorsabban próbáltam kígyózni a járművek sorai közt. Teszek egy kisebb kitérőt a sikátorok felé, a Nílus csatornájánál, az erkélyek alatti rész tele van virágcserepekkel, az iszap és halszag versenyzik a jázmin és rózsa illatával.De itt legalább a kipufogók füstje kevésbé érződik. Aztán rátérek a főútra még egyszer, hogy a város délkeleti részére jussak. Ha a fejemet kissé északnak fordítom, az az út visz Alexandriába. Egy valódi sportesemény résztvevőihez hasonlít most Jean-Yves Empereu csapata, a híres francia archeológus vezeti a sürgős ásatási munkálatokat Alexandria városközpontjának közelében. Amellett, hogy csodálatos felfedezéseket tett a régi világítótoronynál, ami mind Ptolemaiosz korára emlékeztet, Alexandria még mindig sok titkot rejt. Miután az ősi városra ráépítették a modern épületeket, az ásatás csak akkor lehetséges, ha már az épület leomlott, vagy ha új utakat, hidakat építenek, épületeket újítanak fel. Talán egy napon végre rátalálunk Nagy Sándor sírjára is?

Itt Alexandriában, i.e. 283-ban, halála után, az egykori görög Ptolemaiosz tábornok vezette a fáraók hosszú dinasztiáját egészen i.e. 30-ig, amikor az véget ért a viharos természetű Kleopátrával, és ezzel fejeződött be Nagy Sándor sírjának építése is. A Hódító mumifikálódott maradványait hazahozták Memphisből, hogy egy hozzá méltó, dicsőséges temetést tartsanak neki. De a sok konfliktus, a tüzek, a pusztító földrengések, a sírrablók kapzsisága és a gátlástalan kincsvadászok, akiket lenyűgözött Egyiptom, egyikőjük közül sem találta meg soha senki a híres sírt. És mi lenne, ha pont én találnám meg?

Rendben, elég az álmodozásból. Mivel csak egy gyakornok vagyok, már így is hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy ott lehetek az utolsó ásatáson, s több mint valószínű, hogy órákig négykézlábra ereszkedve szitálom a homokot, remélve, hogy találok pár kerámia töredéket vagy csirkecsontot, az ősi étkezés bizonyítékaként. De a régészet ilyen, sok türelmet és szenvedélyt követel, meg kell küzdeni a nyomokért, amik látszólag jelentéktelen szemétnek tűnhetnek. 

Befordulok a sarkon, egy sor rozoga épület közé, és feltűnnek előttem a monumentális piramisok a Gízai-fennsíkon, fenyegetőnek tűnnek. A fáraók korában nagy nevek ezek: Kheopsz, Cephren és Micerinus sírjai fekszenek itt, fenséges királyi és királynői nyughelyek, nem beszélve a híres Szfinxről, amelynek maradványai megmaradtak az egyiptomi civilizációból kb. 4500 éve. Habár ismerem őket, borzongás fut végig a gerincemen az áhítattól.Ez lesz az első alkalom, hogy régészként dolgozom... Mintha újra gyerek lennék, mint amikor Howard Carter felfedezte Tutanhamon sírját a mesés kincseket rejtő Királyok Völgyében, még a 20. század elején. A szüleim üvöltöttek, amikor meglátták a megtizedelt konyhakertet és az ügyetlenül felkent ragacsos hieroglifákat a falon...

Ők még nem gyönyörködhetnek a jövőbeli felfedezéseimben. Turisták gyűltek össze a világ minden tájáról a piramisok környékén és számtalan busz várakozik a parkolókban, az emberek özönlenek egyik helyről a másikra, az eladók ajándéktárgyakat kínálgatnak hangosan. Tudom, mennyire fontos a turizmus hazám gazdaságának, de néha kihalt utcákról álmodozom. Végre elértem a "Sivatagi Országutat", amely összeköti Kairót és Alexandriát, és óvatosan, ahogyan a többi vezető is, hogy élvezhessék a hétvégét, és meghúzom a gázkart. 

"Leyla, kedvesem, készen van már a karamell?" - kérdezte kedves hangon Wadiha, a nagynénikém, aki ezzel visszarángatott a valóságba álmodozásaimból. Amikor ránéztem, és láttam, hogy az értékes tartalom már kezd odaégni a lábashoz, felkiáltottam. Gyorsan kikapcsoltam a főzőlapot, és mutatóujjam hegyével cseppentettem egy kicsit a forró folyadékból a teáscsésze oldalára. Ha a csepp elfolyik, akkor nem elég jó. Ha a karamell azonnal megszilárdul, akkor csak jó lehet. És sajnos kiderült, hogy az előbbi a helyzet. Gyorsan nyomtam egy kis citromlevet a keverékhez és sebesen elkezdtem kavarni a fakanállal. Többször is felemelem a kanalat, hogy ellenőrizzem, mennyire nyúlnak a mézszínű karamellszálak. Pfuj! De végül sikerült megmentenem ezt az értékes masszát, az "karamell" elnevezés arra annyit tesz, hamis édesség. Ez tulajdonképpen egy cukorgyanta, amely az ügyfelek szőrtelenítésére van szánva, a nénikém, Wadiha szépségszalonjában.

"Masa'a al-khair! Jó estét Hölgyeim, a kedvenc inkvizítoruk megérkezett!"

Amikor belépek a szépségszalon főtermébe, a kuncsaftok nyugtalanná válnak, csipognak, mint az ijedt csirkék az éhes róka érkezése előtt. Ez a csütörtök esti rítus: gyönyörűvé varázsolják magukat a hétvége előtt, ami Egyiptomban pénteken és szombaton van. Frissen ápolt kezekkel, és lakkozott körmökkel táncolnak a ritmusra, közben nevetgélnek és gyengéd átkokat vágnak a fejemhez, amikor meglátják kezemben a kozmetikára szánt karamellt. 

"Hogy lehet, hogy Kairó legszebb lánya hozza el nekünk ezt a nyomorúságot?" - kuncog Oum Alim, mosolyráncokkal telítve arcát, amik egyenként a szerencsét és a szerelmet jelképezik, ahogyan ugrálnak, a férje mondása szerint.

"A szépségért meg kell szenvedni, Habiti!" - súgja oda neki szemét forgatva Patil Papazian, olyan diszkréten, akár az égető Kalasnyikov tüze, süt róla, hogy lelkesedik a pletykákért.

Következik a kihallgatás... Miért kell Wadiha nénikémnek elregélni életem történetét az ügyfeleinek? Olyan vörösnek érzem magam, mint egy paprika!

"Aranyos a sármos herceged? Jól néz ki? Amerikából jött meg minden, de ugye nem elvált? Hogyan jöttetek össze? Romantikus volt? Van saját lakása? Hány gyereket akarsz majd?..."

Hogy hány gyerek? Egyáltalán nem erről van szó köztünk Johnnal! Ő mindenben segít nekem történelmi kutatásaival az interneten, mert ő profin használja a számítógépet, ellentétben velem. Meghívott egy ebédre az egyetemen és felajánlotta, hogy visz engem engem a roncs Simca 1000-esével... Ő akart engem Alexandriába hozni ma este! Természetesen, ezt nem fogadtam el tőle. Ki mit gondol róla, ki ő? Sármos herceg fehér lovon a semmiből, aki egyetlen csapással szablyájával levágja a ronda gonosz sárkány fejét? Legutóbb gyerekkori álmaimban kopogtatott be hozzám lovon egy sármos herceg, és kilovagoltunk csődörével egy hihetetlen, végtelen utazásra! Sosem volt szükséges sármos hercegre, hogy boldoguljak az életben, és nem most fogok belevágni!
A kínos téma mihamarabbi megváltoztatása érdekében megkérdezem inkább a klienseket, mivel szeretnének vigasztalódni a karamelles megpróbáltatás végeztével. Limonádé, tea, kávé, szudáni hibiszkuszból készült karkadéval, vagy egyszerűen csak egy pohár vízzel és a nagynéném híres "édes csókjaival" a tálcán? Mini adagok - nehogy bűnösnek érezzék magukat - a baklavától, mahalabiyától, basbousától, és qatayeftől, vastagon leöntve narancsvirág sziruppal, ami rendkívül édes és hizlaló.
Elfoglalom magam a konyhában a tálcányi édességek előkészítésével, közben szemmel tartom a fali órát. Sóhajtok - még egy jó óra van a szalon zárásáig, aztán szabadság! Pedig én nagyra értékelem a szalon hangulatát, ez a béke szigete is lehetne, ahol muzulmánok, drúzok, keresztények és zsidók félreteszik vallási különbségeit annak érdekében. hogy élvezhessék a nők közti köteléket. Ha csak férfi vezetőink lennének, cinizmus, zsarnokság, fanatizmus és szexizmus uralkodna, kaphattatok némi ízelítőt, mi lenne a világban! Vállat vonok e lehetetlen gondolat felett, és küldök egy képzeletbeli csókot nénikém felé, aki megérdemelne egy Nobel-békedíjat!

Nagyon hálás vagyok neki, amiért rábeszélt, hogy dolgozzam itt a szalonjában, miután befejeztem tanulmányaimat az Amerikai Egyetemen Kairóban. Köszönet a nagylelkű adományokért - borravaló az ügyfelektől - a fizetésem és az ösztöndíjam mellett, így a szüleimnek nem kerül szinte egy fillérbe sem az oktatásom. És azt tanulom, amiről mindig is álmodtam: archeológiát, ezen belül különösen az egyiptológia, ami lehetővé teszi számomra, hogy megfejthessem a rendkívüli civilizáció titkait itt Egyiptomban. Ki mondta, hogy ez kizárólag férfimunka lehet?

Végül ez a nap és a hét is véget ért. A szalonban már rend van, csillog-villog és patyolat tiszta. Leveszem a fehér blúzom és hozok pár otthonról hozott farmert, pólót, melegítőt, hajamat szoros kontyba kötöm, amit elrejthetek a sisak alatt. Boldog vagyok, hogy nincsenek túl nagy domborulataim, így elmennék akár fiúnak is. Sajnos nem minden egyiptomi olyan nyitott és toleráns, mint a családom. Meg kell említenem, hogy édesanyám muzulmán, aki hozzáment egy amerikai katolikus ornitológia-rajongóhoz, és a nővére, Wadiha nagynéni feleségül ment egy kopthoz - ortodox keresztényhez - akik megalapították az első templomot Egyiptomban, Kr.u. 40-ben, Márk apostolai segítségével. Nem lehetett könnyű a maguk idejében, de kitartóak voltak, és büszke lehetek rájuk. Én is szerelemből szeretnék házasodni, majd ha egy napon rám talál álmaim férfija! De amíg ez a feltételezett nap nem jön el, élvezem fiús "szabadságom"! A nadrágok sokkal jobbak motorozáshoz vagy akár lovagláshoz.

Nagynéném egy nagy alufóliába csomagolt halmazt pakolt a hátizsákomba. Ezek az "édes csókok" a kutyás zacskókban landoltak volna a kapzsi ügyfelek kezeiben, de nem kapták meg, magyarázza. De tudom, hogy mindig csillagászati összegekről sző terveket csütörtökönként, csak azért, hogy felhizlalja unokahúgát. Az én nagylelkű néném, aki emlékeztet rá, hogy legyek óvatos az úton, gyengéden megölelem és bemegyek a kertbe, hogy beindítsam a régi, nem túl megbízható robogót. Igen, valóban John volt, aki megjavította, majdnem olyan jó szerelő, mint számítógépes szakember, de hé, álljunk csak meg, már megint róla beszélek!

A bemutató előnézeti képe:

A bemutató kódja, amit ki kell másolnod, majd beillesztened profiloldaladra HTML módban:

Sziasztok,

ezzel az újabb bannerrel Ti is népszerűsíthetitek a magyar nyelven (csak ezen az oldalon!) elérhető Amira, Egyiptom hercegnője történetet. Sajnos nem mindenki tud idegen nyelveken, és nagy segítség lehet nekik, főként talán  a kisebbeknek.

Amennyiben tetszett a történet, vagy segíteni szeretnél másoknak, hogy rátaláljanak (elég sok téma kering ezzel kapcsolatban a fórumokon) a magyar fordításra, tedd ki ezt a bannert a profiloldaladra. :)

Szégyen mardossa arcom. Egyedül vagyok Egyiptom földjén, ahová Ptolemaisz tábornok elvárásai vezettek engem. Mi történhet most testvéremmel a hadseregben? Csak úgy ott hagytam a csatatéren, a Hüdaszpész folyó partján, amikor a tábornok kiadta a parancsot a visszavonulásra. Láttam Nagy Sándor bukását, a nyílzáport Bucephalus mögött, és az íjászokat is, akik hatalmas vasba öltöztetett elefántokon ültek fa tornyaikban. Láttam, ahogyan sok-sok görög, makedón, perzsa és indiai barbár veszti életét azokban a kísérteties erdőkben, ahol csak eső folyt több, mint vér. Vajon mi, Sándor katonái vagy az indiaiak barbárok voltak kegyetlenebbek ebben a mészárlásban?

7 éve már, hogy elhagytuk Makedóniát, meghódítottunk egy-egy birodalmat, a csapatok élén Nagy Sándor hűséges paripájával, Buchephalus-szal, ők adtak nekünk erőt és bátorságot, minden küzdelem előtt aranyat és dicsőséget hirdettek. Gyalogos katonák és lovasok egyaránt az ő nevét kiabálták és igyekeztek túlszárnyalni magukat. Az ember, aki annyi fájdalmat elviselt már, mint a veteránok mindannyian összevéve, képes volt rávenni, hogy meglépjük saját határainkat. Neki köszönhetően váltunk hősökké, becsület és dicsőség koronázta, mindenki tisztelte. Családjaink gazdaggá váltak, ezért hálával emlékezünk rá halálunkig. Izgalmas volt olyanért harcolni, mint Nagy Sándor király!

De mire végighaladtam a végtelennek tűnő Hindu Kush-on, jeges szél söpört végig, az ellenséges erdőket elöntötte az eső, és halálos mérgű kígyók, vérünktől mocskos víz, így hát sokan vissza akartak fordulni. Még mindig látom őt, a mi Sándor királyunkat, ahogyan megüli mesés fekete lovát, és a harc folytatására sarkall minket, annak ellenére, hogy mindeközben felemészt minket a félelem és a fáradtság. Követtük, még egyszer, utoljára. A szerencsétlenségig.
Nem találtunk sem aranyat, sem dicsőséget, csak halál és pusztulás várt ránk. A sebesült király bukása után Ptolemaiosz tábornok vette kezébe az irányítást. Ő bízott meg azzal a küldetéssel, hogy hagyjam el a csatateret jó időre és vonuljak el messze onnan.

Fáradhatatlanul vágtattam nyugat felé. De már egy másik csata játszódott le a fejemben: egy tárgyat ad nekem Ptolemaiosz, kezdem átvenni az irányítást az elmém felett. A láthatatlan lények hangjai azt kérik, hogy térjek vissza királyomhoz, vádoljam árulással, végül pedig átkozzam el, miszerint Hádész legkegyetlenebb kínjait fogja átélni. Éjjel nem tudtam rendesen aludni, förtelmes, 9 fejű kígyó állta utamat. Próbáltam levágni a fejét, de mindhiába, azok megsokszorozódtak, egészen a végtelenségig. Szikáran haladtam egyenesen az ősi piramisok földjére, Héliopoliszba, ahol védelmezik a kizsákmányolástól a fáraók végső nyughelyét. A kőistenségek, úgy tűnik őrt állnak az ember alkotta sivatagi hegyekben. Folytattam utam Nyugat felé, menekülők, utazók és falusiak társaságában. Ebben a völgyben történt, hogy az én hűséges lovam egy kígyómarás következtében elesett. Nagyon sajnáltam, eltemettem, és utamat gyalog próbáltam folytatni. de hamar megadtam magam a tűző napon, kimerültem, nagy a forróság. A következő éjjel egy fehér ló jött oda hozzám bizalommal, hogy kövessem őt. Pontosan úgy nézett ki, mint az én halott lovam, nagyon örültem, hogy újra vele lehetek Hádésznak hála. De amikor éreztem arcomon meleg leheletét, rájöttem, hogy az én időm még nem jött el. Felálltam, megtámaszkodva a lóban és követtem őt a menedékhelyre, ahol fokozatosan visszatért az erőm, a forrás gyümölcsinek és a völgyben található kisebb állatoknak köszönhetően. 

Nem én vagyok az első, aki elfoglalta ezt az épületet. Ahogy nézem, ezeket egy ősi nép ábrázolta, kőbe vésték imáikat állatfejű isteneiknek, nagyon hasonlóak azokra, mint amelyek őrzik a piramisokat. Nem tudom, miért hagyták el a menedéket, de maguk mögött hagyták a vésőt, és színes porokat. És egy papirusztekercset is, ez a növény bőséges folyók közelében nő, erre kezdtem el írni a történetemet.

De hamarosan kínozni kezdett az az átkozott tárgy, pedig az egyiptomi istenek védelme alatt állok. Így hoztam ezt a szégyenletes döntést részben, és maradtam, amíg világos volt bizonyos fokig. De meg kellett győződnöm arról is, hogy ez soha nem juthat valaki kezébe. Eszembe jutott Odüsszeusz csele, ahogyan meghódította Trója városát, amit még a jeles hős, Akhilleusz sem tudott megakadályozni. Egy óriási fa lovat építtetett, amelyben a legjobb harcosok rejtőztek. A lovat a város falai elé rakták, és felajánlották nekik, az a pletyka terjedt, hogy a görögök már feladták Trója ostromát. Hajnaltájt a trójaiak felfedezték a lovat és bevitték a városba. Miközben győzelmüket ünnepelték, a görög harcosok előbújtak a faló hasából és némán kinyitották Trója széles kapuit. Az eddig rejtőzködő görög hadsereg visszatért, és eltörölték a föld színéről Tróját.
A bölcs Odüsszeusz azt mondta:
"A legféltettebb titkok a szem elől rejtve maradnak."

A papirusztekercset 2014-ben találták egy egyiptomi barlangban, a Natron völgyben. Valószínűleg i.e. 320-ban írta őket Demetrios, Nagy Sándor hadseregének egyik hadvezére.

A fejezeteket egymás után nyitja meg a közösség, a Kincsvadászat aktuális állapotát figyelembe véve.

Az "Amira, Egyiptom hercegnője" történet ízelítője: Leyla egy fiatal egyiptomi nő, aki Kairóban archeológiát tanul, és a nagynénje szépség szalonjában dolgozik részmunkaidőben. Egy napon az egyik ásatási helyszínhez közeledve baleset éri őt, lerobban a robogója, és a sivatagban ragad. Miközben a haza vezető utat próbálja megtalálni találkozik egy szellemhez hasonló kancával - Amirával - a sivatagban, akinek a segítségével egy misztikus felfedezésre derítenek fényt.
forrás: http://www.howrse.hu/member/forum/topic/1395864743-legend%C3%A1s-lovak-%C3%A9s-t%C3%B6rt%C3%A9neteik?page=0

Várjátok az új történetet, vagy Altair után nincs sok kedvetek hozzá? :)

A bemutató előnézeti képe:

A bemutató kódja, amit ki kell másolnod, majd beillesztened profiloldaladra HTML módban:

A csapatbemutató előnézeti képe:

A bemutató kódja, amit ki kell másolnod, majd beillesztened profiloldaladra HTML módban:

A bemutató előnézeti képe:

A bemutató kódja, amit ki kell másolnod, majd beillesztened profiloldaladra HTML módban: